Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Országgyűlésnek meg kell felelnie az emberek akaratának

Az Országgyűlésnek egy politikai nyilatkozatban kell deklarálnia, hogy világosan megértette a magyar emberek akaratát, és készen áll a Nemzeti Együttműködés rendszerének megalapítására - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője hétfőn a "Nemzeti Együttműködésről" című politikai nyilatkozattervezet általános vitájában.


Dátum: 2010-05-17 22:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:55.488882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter vezérszónoki felszólalásában hangsúlyozta: az emberek egy olyan új rendszert alapítottak, amelynek középpontjában nemzeti ügyek vannak.

A politikus az ilyen ügyek közé sorolta az ország gazdaságának helyreállítását, a magyar egészségügyi rendszer megmentését, a szociális biztonság helyreállítását, a munkahelyek védelmét, valamint a rend helyreállítását.

Kiemelte: az emberek forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben, amivel megbuktatták a "bűnszervezetek korszakát", azt a rendszert, amely az államadósság növelésével "elzálogosította a fiatalok jövőjét", felrúgta a szociális biztonságot, 16 éves csúcsra emelte a munkanélküliséget, valamint az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a politikai döntések középpontjába pedig a magánérdeket tette a közérdek helyett.

Az Országgyűlésnek meg kell felelnie a magyar emberek új rendszer felállítására irányuló döntésének és az emberek akarata szerint kell eljárnia, hiszen "ez az igazi demokrácia" - zárta beszédét Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek