Szerdán a gazdasággal folytatódik a nemzeti konzultáció
A gazdaság lesz a témája és a főváros lesz a helyszíne szerdán az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció második tanácskozásának.
Dátum: 2010-05-17 23:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:51:56.149856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek hétfő este elmondta: körülbelül 250-en vannak meghívva, köztük kis- és középvállalkozók, nagyvállalati vezetők. Az MTI úgy tudja, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is részt vesz majd a tanácskozáson.
A rendezvényen Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője mond bevezetőt, Orbán Viktor kijelölt kormányfő pedig zárszót.
A nemzeti konzultáció első állomása múlt hét kedden Ózd volt, ahol a közbiztonság volt a téma.
Orbán Viktor április 26-án, a parlamenti választások második fordulója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt nemzeti ügyben nemzeti konzultációkat tartanak. A pártelnök akkor azt közölte, hogy a következő két-három hétben nagyobb nemzeti konzultációs eseményekre kell számítani az öt nagy nemzeti ügyben: a rend, a szociális biztonság helyreállítása, a gazdaság talpra állítása, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák visszahozatala terén.