Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felül kell vizsgálni a biztonsági előírásokat

Le kell vonni a tanulságokat az amerikai fúrótoronynál történt környezeti katasztrófa kapcsán, és felül kell vizsgálni az uniós biztonsági előírásokat - jelentette ki Gyürk András európai parlamenti képviselő (Fidesz) az EP plenáris ülésén benyújtott írásbeli állásfoglalásában.


Dátum: 2010-05-19 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:18.456641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A néppárti politikus nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy bár a cégek a mélytengeri fúrás és kitermelés során a legmodernebb ipari technológiákat alkalmazzák, ma ezek a módszerek még nem kockázatmentesek. Gyürk András szerint a magánberuházások térnyerése az energiaszektorban nem eredményezheti, hogy a politikai döntéshozók lemondjanak a szigorú környezetvédelmi szabályozás jogáról.

A fideszes európai parlamenti képviselő állásfoglalásában rámutatott azokra a környezeti hatásvizsgálatokra és a munkabiztonságra vonatkozó uniós irányelvekre, amelyek szerinte túl általánosak. A politikus hozzátette: azok a szabályok, amelyek valamivel konkrétabbak, inkább a katasztrófa megtörténte utáni lépésekre összpontosítanak. A megelőzéssel kapcsolatos szempontok így háttérbe szorulnak.

Magyarországon is történtek komoly biztonsági kockázatot jelentő események, melyek közül a Paksi Atomerőműben bekövetkezett 2003-as baleset tekinthető a legjelentősebbnek. Gyürk András szerint a hazai tapasztalatok és az amerikai katasztrófa is egyértelművé teszik, hogy világos, egyértelmű szabályokkal le kell határolni a felelősségi köröket az energetikai létesítmények tulajdonosai és a felügyelő hatóságok között.

Kapcsolódó elemek