Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Először az örökséggel kell megküzdeni


Dátum: 2010-05-19 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:21.848038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsicséknak először az örökséggel kell megküzdeniük; a Gyurcsány- Bajnai-kormányok idején ugyanis tizenkilencszer változott például a közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló törvény, és hiába készítették el az elmúlt években az úgynevezett állami közfeladat-katasztert, az Állami Számvevőszék nem győzte rosszallani, hogy e listát a politika sem az úgynevezett reformoknál, sem a költségvetési tervezésnél nem hasznosította.

Az új közigazgatási tárcától tehát Orbán Viktor a hatékony és puritán kormányzás megteremtését várja. Ez egyfelől azt jelenti, hogy bár az állami feladatok növekednek (a 2011-es magyar EU-elnökség sosem látott mennyiségű terhet zúdít az apparátusra), létszámszűkítésre van szükség.

A leköszönő Bajnai-kabinet például 94 státust tartott fenn a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak - nyilván a közigazgatási államtitkári tisztség visszaállítása sem adhat okot arra, hogy ezt a számot a Fidesz túlszárnyalja.

Kapcsolódó elemek