Általános vitára alkalmas a vagyontörvény módosító javaslata
Általános vitára alkalmasnak találta az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága szerdán tartott alakuló ülésén.
Dátum: 2010-05-19 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:24.197240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A módosító javaslatot Matolcsy György és Fónagy János fideszes képvisel terjesztette be. A javaslat tárgysorozatba vételéről és általános vitára való alkalmasságáról szóló szavazáskor egy szocialista és három jobbikos képviselő nemmel szavazott, egy szocialista képviselő pedig tartózkodott.
A szocialista képviselők kifogásolták, hogy későn szereztek tudomást a javaslat napirendre vételéről. Kovács Tibor MSZP-s képviselő elfogadhatatlannak és szokatlannak nevezte az eljárást, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben ilyen kevés idő álljon rendelkezésre a képviselőknek a felkészülésre. Józsa István szocialista képviselő, a bizottság alelnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: nem volt napirenden ez a törvénymódosító javaslat, a bizottsági ülés előtt néhány perccel értesültek róla, hogy a bizottság elnöke napirendre veszi.
Fónagy János, a javaslat egyik előterjesztője a bizottsági ülésen hangsúlyozta, hogy az új kormánystruktúrához új típusú nemzeti vagyongazdálkodás kell az egységes gazdaságpolitikai és vagyongazdálkodási törekvésekhez igazítva.
A Fidesz-KDNP önálló ágazati szakpolitikaként akarja a vagyongazdálkodást gyakorolni az állami feladatok és a társadalmi szükségletek kielégítésére.
Képviselői kérdésre Fónagy János elmondta, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának összevonását a VPOP jelenlegi szervezetének élére kinevezett kormánybiztos, illetve az illetékes miniszter irányítja.
Az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatóságát firtató felvetésekre Fónagy János azt válaszolta, hogy azt a Vagyongazdálkodási Irányelv és az éves Vagyongazdálkodási Program biztosítja.