Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csöbör Katalin köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek

Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője a rendkívüli árvízhelyzetre reagálva május 18-án elment a választókerülete minden településére. Beszélt a polgármesterekkel, segített a munkálatokban.


Dátum: 2010-05-19 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:25.805092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a rendőrség, a vízügyi szakemberek és a katasztrófa védelem erői megfeszítve végzik a feladatukat az önfeláldozóan segítő lakossággal együtt.

Csöbör Katalin elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kihirdetett vészhelyzet következtében az összes érintett település védekezési költségeit központi költségvetési pénzből egyenlítik ki.

Köszönetet mondott mindenkinek, aki a gátakon dolgozik és azoknak is akik az irányítást végzik.

A mai napon megkezdődött az apadás, a szivattyúzási munkák folynak. A várható feladatokat a polgármesterekkel átbeszéljük, fontos a fertőtlenítés és a szúnyogirtás - nyilatkozta Csöbör Katalin.

A sajtótájékoztatón részt vett Arnót és Sajópálfala polgármestere, Kolenkó Gábor valamint Kovács Tamás.

Kolenkó Gábor, Arnót község polgármestere hangsúlyozta, hogy 1974 óta nem volt ekkora árvíz a településen. Eddig 9 lakásból volt szükséges a lakók kitelepítése és közel 40 ház van veszélyben.

Kovács Tamás, Sajópálfala polgármestere nyilatkozatában kitért arra, hogy településén az ott élők emlékezete szerint még soha nem volt ekkora árvízkészültség.

Kapcsolódó elemek