Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horváth Csaba ismét aknára lépett


Dátum: 2010-05-19 20:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:27.882805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha nem lépünk, 2011-től súlyos bírságokra számíthatunk az Uniótól. Az Európai Unió ugyanis minden egyes város esetében meghatároz egy környezetszennyezési limitet" - állította Horváth Csaba a városligeti kampánynyitón (ahol az ingyenes budapesti tömegközlekedés szocialista vízióját is bejelentette - a szerk.). "Budapest esetében éves szinten 35 olyan nap van, amikor a légszennyezettség túllépheti az egészségügyi határértéket. Ezt egyébként már februárban elértük. A hasonló problémákkal küzdő London tavaly 90 milliárdos bírságot volt kénytelen kifizetni, ebből levezethető, hogy Budapest is több tízmilliárdos büntetésre számíthat 2011-től, ha nem csökkenti a környezeti szennyeződést."

A VEKE ezt követően levélben tájékozódott az Unió illetékes bizottságánál, hogy Horváth állítása valóban igaz volt-e. A bizottság válasza az egyértelműen "nem" volt. Mindezt annyival egészítették ki, hogy a brit főváros ellen valóban indítottak vizsgálatot a légszennyezettség ügyében, ám az eljárás nem végződött bírságolással.

Kapcsolódó elemek