Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évi 4000 halál

Tizenöt hazai településen összesen 3866 ember idő előtti halálozásárért felelős a légszennyezettség. A Válaszúton Alapítvány kutatása szerint a tavalyi évben a halálozások mellett több ezer krónikus hörghurutos eset is összefüggésbe hozható a légszennyezéssel.


Dátum: 2010-05-20 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:37.357233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Válaszúton Alapítvány célja az volt, hogy a hazai légszennyezettségi mérőállomások adatait felhasználva a jelentősebb hazai településekre kiszámítsa a levegő szennyezettségének egészségügyi következményeit. Meglátásunk szerint a konkrét településekre vonatkozó számszerű adatok felhívják a figyelmet a probléma súlyosságára és segítik a helyzet javítását.

A kutatás szerint a vizsgált 15 településen összesen 3866 ember idő előtti halálozása hozható összefüggésbe a levegő szennyezettségével. A légszennyező anyagok közül a legkritikusabb a szálló por, amely 3487 ember halálozásáért felel. A talajközeli ózonhoz mintegy 303, míg a nitrogén-dioxidhoz 75 keringési halálozás köthető. Az összes halálozás több mint fele, 2280 halálozás Budapesten történik.

A légszennyezettség nemcsak az idő előtti halálozásért felel, hanem számos megbetegedéssel is összefüggésbe hozható. Számításaink szerint a szállópor 3045 krónikus hörghurutos megbetegedést okoz, míg a nitrogén-dioxid szennyezettség 64 akut miokardiális infarktusért felelős.

Az adatokból a legszennyezes.hu oldalon egy térképes flash animáció készült, amely segítségével a városokra kattintva bárki megismerheti, hogy az adott évben mennyi halálozást illetve megbetegedést okozott a levegő szennyezettsége.

A vizsgálatba bevont települések: Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Veszprém, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Eger, Salgótarján. Esztergom, Dorog.

A kutatás eredményeit megküldjük az illetékes környezetvédelmi szerveknek, illetve a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának, valamint az érintett településeknek, továbbá a helyi ÁNTSZ-eknek, hogy a kapott eredményekre reagáljanak, és hogy aktívabb fellépésre ösztönözzük őket a levegőminőségének javítása terén.

Kapcsolódó elemek