Az éhínségre emlékezve Ukrajnában

Ukrajna idén emlékezik az 1932-33. évi nagy éhínség 70. évfordulójára, különböző rendezvényeket tartanak és a tervek szerint emlékhelyet létesítenek a fővárosban. Szerdán parlamenti vitanapot rendeztek erről a tragédiáról, amelyet Leonyid Kucsma elnök javaslata értelmében az ukrán nemzetet sújtó népirtásként kellene megbélyegezni.

Dátum: 2003-05-15 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:43.258142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Ukrajnában, amely a múlt század legnagyobb részében a Szovjetunióhoz tartozott és annak egyik legfőbb gabonatermő területét alkotta, termékeny földje ellenére ebben az időszakban három ízben is pusztított szörnyű éhínség. Az 1921-23. évi a polgárháború befejezése előtt kezdődött, s a szárazság, a világháború és a polgárháború következményein túl szerepet játszott benne az akkori rendszer agrárpolitikájának csődje és a hadikommunizmus politikája is. A második, 1932-33. évi éhínségben nagy szerepe volt a szovjethatalom tudatos fellépésének az ukrán parasztság széles rétegei ellen, ez járt a legsúlyosabb következményekkel, majd a II. világháború után, 1946-47-ben újabb éhínség pusztított az országban.

Csak 1932-33-ban az ukrán falusi lakosság egyötöde halt meg - emlékeztetett a kérdéssel foglalkozó üzenetében Kucsma elnök. Az éhínség és a tömeges megtorlások magának a nemzetnek a létezését veszélyeztették - emlékeztetett az államfő. Az éhínséget az erőszakos kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményei, az úgynevezett kuláktalanítás - a tehetősebb parasztok deportálása, nem egyszer fizikai megsemmisítése, és vagyonának elkobzása -, valamint a kötelező beszolgáltatás idézte elő a történészek szerint. 1930-ra Ukrajna 581 járásából 450-ben végrehajtották a falvak kuláktalanítását, az ellenforradalmároknak nyilvánított kulákokat speciális bíróság elé állították, amely gyakran halálos ítéletet hozott, tehetős parasztcsaládokat deportáltak lakhatatlan vidékre. Tavaszra a gazdaságok 65, a szántóföld 70 százaléka a kolhozokhoz, az erőszakkal létrehozott kollektív gazdaságokhoz tartozott. Az kollektivizálás éveiben a terméseredmények rendkívül alacsonyak voltak, a könyörtelen beszolgáltatás rendszerével biztosították a városok ellátását, míg a falvakból az utolsó vetőmagot is besöpörték. Mi több, 1932-ben a szovjet vezetés 44 százalékkal megnövelte Ukrajna számára a kötelező gabonabeszolgáltatást. 1932 augusztusában a pártaktivistákat felhatalmazták a kolhozokban található gabona elkobzására. Törvényt fogadtak el, amelynek értelmében halálos ítélettel sújtották a "szocialista tulajdon eltulajdonítóit". A szakértők mintegy 30, ukrán és szovjet vezetőszervek által az az 1929-1933 közötti időszakban kiadott rendeletet elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a hatóságok szándékosan teremtettek az ukrán nemzet kétharmadát alkotó parasztság számára elviselhetetlen életkörülményeket. A kormány például rendeletileg tiltott be faluhelyen bármiféle kereskedést, így leállt a falvak élelmiszerellátása. 10 évi fegyházzal büntették, nem egyszer kivégezték azokat, akik gabonában váltották meg munkaegységeiket a kolhozokban. A kiéheztetés, amely 40 milliós lakosságú területet érintett, elsősorban a mezőgazdasági vidékeket sújtotta: Harkov, Kijev, Vinnicja, Dnyipropetrovszk megyéket. Az 1937-es népszámlás adatait elemezve a történészek arra a következtetésre jutottak, hogy a fizikai kimerültség, az emésztőszervi megbetegedések, a tömegessé vált kannibalizmus, a tífusz, a megtorlások, az idegösszeomlással és az egzisztencia elvesztésével összefüggő öngyilkosságok következtében Ukrajna népessége közel hétmillióval csökkent, más becslések szerint az áldozatok száma a tízmilliót is elérhette. Jurij Sapoval professzor, a történelemtudományok doktora korábban a Deny című ukrán napilap hasábjain többek között rámutatott: noha a szovjet vezetés tudta, hogy Ukrajnában milliók éheznek, 1932-ben és 1933-ban tizennyolc, illetve tízmillió pud (orosz font, 1 pud=16,38 kg) gabonát exportált az iparosítás érdekeire hivatkozva. A szocialista tulajdon eltulajdonításáról szóló, Sztálin által személyesen megfogalmazott törvény alapján 1933 elejére 54 645 embert ítéltek el, közülük kétezret lőttek agyon. A felső utasításokkal szembeszegülő járási párttitkárokat kizárták a pártból és árulás, valamint szabotázs szervezésének vádját emelték ellenük. A Kijevben, Odesszában, Harkivban dolgozó konzulok jelentéseiből kiderül, hogy a külföldi államok vezetői tudomást szereztek az ukrajnai kiéheztetés körülményeiről és méreteiről, de a nemzetközi politikai és üzleti körök nem reagáltak a történtekre. Figyelemre méltó, hogy az éhínség sem az Ukrajnával szomszédos oroszországi megyéket, sem az akkor Lengyelországhoz tartozó nyugat-ukrajnai megyéket nem érintette. Az éhezés tehát nem természeti katasztrófa következménye volt, hanem azé, hogy a hatalom kíméletlenül begyűjtötte az egész 1932-es termést, még a vetőmagot is. Ez válasznak volt tekinthető az ukrán parasztságnak az 1930-31-es években tanúsított ellenállására, amikor egész falvak álltak ellen a "nagy fordulatnak" kollektivizálásnak, nem beszélve az 1917-20-as évekről, a polgárháború időszakáról. A bizalmatlanság az egész ukrán lakosságot, még a kommunistákat is sújtotta - vonta le a következtetést Sapoval. Az ukrajnai éhínséget 1988-ban történelmi tényként ismerte el az Egyesült Államok kongresszusa. Ukrajnában parlamenti határozatok, elnöki és kormányrendeletek értékelték hivatalosan az éhínség tényét, megteremtve a széles jogi alapot a kutatáshoz és az emberiség elleni bűntettek politikai értelmezéséhez. Mindazonáltal a kommunisták ma sem ismerik el, hogy szándékos, előre kitervelt kiéheztetésről lett volna szó, kizárólag a rossz időjárás okozta terméshiánynak tulajdonítják a tragédiát, míg a nemzeti-demokratikus erők ragaszkodnak a történelmi igazságtételhez.

MTI - fidesz.hu