Defibrillátor a soproni városházán
Mától a soproni városháza portáján is van defibrillátor készülék. A 24 órás portaszolgálat állandó jelleggel hozzáférhetővé teszi az életmentő készüléket, amelyet ma dr. Simon István alpolgármester és dr. Erdélyi Miklós a Sopron városi mentőállomás vezetője közösen helyezett el az intézmény portáján.
Dátum: 2010-05-20 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:52:49.890722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A hirtelen szívhalál esetében minden másodperc számít, amely alatt a mentő megérkezéséig a defibrillátor a beteg életesélyét jelentősen megnöveli - mondta el dr. Simon István alpolgármester a helyszínen, hozzátéve: a legveszélyeztetettebbek a 40-60 év közötti férfiak, valamint az 50 évesnél idősebb hölgyek.
- Az átlagosan 5-10 százalékos túlélési esélyt akár 60 százaléknál többre is növelheti a defibrillátor használata a hirtelen szívhalál esetében, azzal, hogy a fellépő oxigénhiányos állapot időtartamát le lehet csökkenteni - tette hozzá dr. Erdélyi Miklós, a Sopron városi mentőállomás vezetője.
A polgármesteri hivatalban - a hétvégi esküvőkkel, rendezvényekkel együtt - évente mintegy kétszázezren fordulnak meg, a Fő tér is számos programnak ad otthont. Ezért is helyezik el a hivatal - éjjel-nappal működő - portáján a készüléket - tette hozzá dr. Simon István.
Sopron térségében minden harmadik nap meghal valaki hirtelen szívhalál következtében. A betegek életének megmentéséhez a minél hamarabb megkezdett újraélesztés, illetve rendelkezésre álló defibrillátor létfontosságú, ezért a készülék ár-érték aránya kifejezhetetlen számokban - mondta dr. Simon István alpolgármester.
A polgármesteri hivatal harminc dolgozója szigorú képzésen vett részt, amelyen elsajátították a félautomata defibrillátor használatát, amely immár az ötödik Sopronban.