Egyházi ingatlanfelújítás
A kormány 1999 és 2002 között több mint 20 milliárd forintot fordított, illetve fordít az egyházi tulajdonú ingatlanok rekonstrukciójának támogatására - közölte hétfőn Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) politikai államtitkára.
Dátum: 2002-03-11 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:43.090579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János elmondta: ebből az összegből több mint 800 ingatlan rekonstrukciójára, illetve építésére került sor. Mint hozzátette, a kormány legutóbbi ülésén az egyházi tulajdonú ingatlanok rekonstrukcióinak idei támogatásáról döntött.
- Ebben az évben 3 milliárd forint áll rendelkezésre ilyen célra, amiből 134 millió forintos támogatást Hajdú-Bihar megyében kapnak az egyházak - mondta az államtitkár.
Hozzátette: Hajdú-Biharnak ezzel az összeggel az elmúlt években összesen 777 millió forint jutott ilyen célokra. Az idei legjelentősebb hajdú-bihari munkáknak nevezte a debreceni Dóczi Gedeon református középiskola rekonstrukciós munkálatait, amelyet 27 millióval, a debreceni zsinagóga rekonstrukcióját, amelyet 29 millióval támogat a kormány.
- Ezen túlmenően a Nagytemplom külső felújításához 10 millióval, a Református Kollégium felújítási munkáihoz pedig 25 millió forinttal járulnak hozzá - sorolta az államtitkár.
Tájékoztatott arról is, hogy az idén támogatják a hajdúdorogi görög katolikus templom, a ajdúsámsoni római katolikus templom, a hosszúpályi műemléktemplom, valamint az ártándi, a berekböszörményi, a gáborjáni, a körösszegapáti és a létavértesi református templomok felújítását összesen 9,5 millió forinttal, valamint 10 millió forinttal segítik a tégláskerti új református templom felépítését.