Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megértésen és együttműködésen alapuló békés jövő

A trianoni emléknappal kapcsolatos törvényjavaslat arról szól, hogy meg kell próbálni együtt megérteni a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiáját - mondta a Fidesz vezérszónoka a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló előterjesztés általános vitájában pénteken az Országgyűlésben.


Dátum: 2010-05-21 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:53:08.860142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


L. Simon László kijelentette, meg kell próbálni számot vetni a békediktátum által okozott jogi, politikai, gazdasági és lélektani problémák megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és a más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkozzanak.

Leszögezte, hogy a beterjesztők ezzel a törvénnyel is hozzá kívánnak járulni a Kárpát-medencében élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez és a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez.

Azt mondta, miután törvény a trianoni döntés kilencvenedik évfordulóján lép hatályba, felerősíti az évforduló, illetve a kettős állampolgárság körüli nemzetközi figyelmet.

L. Simon László azt mondta, hogy az elmúlt évtizedekben, de különösen a szocialista diktatúra idején az elhallgatással, a problémák és a bűnök szőnyeg alá söprésével csak tetézték a bajt.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy javaslatuk önkritikus, figyelembe veszi a szomszédos nemzetek érzékenységét, miközben kerüli mind az önsajnálatot, mind az öndicséretet. Kijelentette, hogy "ezzel a törvénnyel emléket állítunk hazájukhoz és nemzetükhöz mindig hű magyar őseinknek, magunkhoz öleljük méltatlanul eltaszított testvéreinket, megtiszteljük a szomszédainkat, példát adunk gyermekeinknek és utódainknak, mert a jövő felé kell fordulnunk" - mondta a vezérszónok.

Véleménye szerint a törvény arra is lehetőséget teremt, hogy a magyar külpolitika és az országképet alakító kormányzati kommunikáció is új irányba induljon el.

Közölte, az elmúlt húsz évben sem sikerült a jogos fájdalmat feldolgozva a nemzetet lelkileg és szellemileg egyesíteni. Kijelentette, hogy 2004. december 5-e "gyalázatos népszavazása nemcsak testvér és testvér közé vert éket, hanem az anyaország külpolitikai mozgásterét és erejét is nagy mértékben csökkentette, ezt kell visszafordítanunk" - hangsúlyozta L. Simon László.

Kapcsolódó elemek