Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kistelepülési iskolák megőrzése a cél

Az Országgyűlés péntek este lefolytatta a közoktatási törvény egyházi iskolák finanszírozásával kapcsolatos módosításáról szóló javaslat általános vitáját. Az előterjesztők egyike, a kereszténydemokrata Szászfalvi László hangsúlyozta: ha egy egyház oktatási intézmény működtetésére vállalkozik, az államnak támogatnia kell. A Fidesz szerint a javaslat célja a kistelepülési iskolák megőrzése.


Dátum: 2010-05-22 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:53:13.694638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szászfalvi László (KDNP) a közoktatásról szóló törvény módosításának általános vitájában azt mondta: ha egy egyház oktatási intézmény működtetésére vállalkozik, akkor az államnak ezt támogatnia kell.

Expozéjában kifejtette: a közoktatási törvény diszkriminálja az egyházi intézményeket, és ezt a helyzetet meg kell szüntetni. Hozzátette, hogy a jelenleg hatályos szabályok teljesíthetetlen anyagi terheket rónak azokra az önkormányzatokra, amelyek az egyházaknak adnák át a közoktatás feladatát.

Elmondta, hogy törölni szeretnék a közoktatási törvény azon passzusát, amely "értelmetlenné" teszi az önkormányzat által nyújtott támogatást. Elismerte ugyanakkor, hogy a javaslat gyors beavatkozás, tűzoltás, és önmagában nem elég a helyzet rendezéséhez.

Elmondta azt is, hogy az egyházak már bizonyították, hogy jó gazdái az iskoláknak, és az államnak nem megvédenie kell magát az egyházi iskoláktól, hanem támogatnia kell őket. Szászfalvi László leszögezte, hogy stabil és kiszámítható együttműködést akarnak kialakítani az iskolákat fenntartó, történelmi egyházakkal.

Az ugyancsak kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa felszólalásában arról beszélt: a törvénymódosítás alapvető célja az, hogy a csődbe ment önkormányzatok többletköltségek nélkül adhassák át a település iskoláját az annak működtetését vállaló egyháznak.

Kapcsolódó elemek