Új választási törvény a ciklus első felében
Répássy Róbert szerint ha a parlament új országgyűlési választási törvényt akar alkotni, akkor azt még a jelenlegi ciklus első felében kellene megtenni, hogy kellő idő legyen felkészülni egy egészen új választási rendszerre.
Dátum: 2010-05-25 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:53:42.809744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz politikusa kedden a parlamenti képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat expozéjában kifejtette: indítványuk értelmében az alkotmányügyi bizottság létrehozna egy választójogi reformot előkészítő, paritásos albizottságot, vagyis amelybe összességében ugyanannyi képviselőt delegálnának az ellenzéki frakciók, mint a kormánypártiak.
Ennek az albizottságnak 2011. június 30-áig kellene elkészítenie törvénytervezetét az országgyűlési képviselők választásának új szabályairól, ezután pedig az alkotmányügyi bizottságnak egy széleskörű társadalmi vita után, 2011. december 31-éig kellene a Ház elé terjesztenie a javaslatot - ismertette Répássy Róbert, hozzátéve, hogy mindezt - a javaslat szerint - annak érdekében tennék, hogy az alkotmányban rögzített létszámra csökkenjen a képviselők száma.
Megjegyezte, hogy a kisebb Országgyűléshez szükséges fideszes választójogi törvénytervezet tárgyalási alapul szolgálna az albizottságnak.
A múlt héten elfogadott alkotmánymódosítás a parlament létszámát legfeljebb kétszáz főben határozza meg, és rögzíti, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható.