Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerületi hatáskör lesz a szoborállítás joga

A fővárosi kerületek hatáskörébe utalná a képzőművészeti emlékművek állításának és lebontásának jogát a fideszes Pokorni Zoltán és Szabó Erika által jegyzett, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvénymódosítás.


Dátum: 2010-05-25 22:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:53:44.675961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javaslat keddi általános vitájában Pokorni Zoltán nem kívánt hosszan érvelni a módosítás mellett, két perces expozéjában rövid, de a Fidesz számára fontos változtatásnak nevezte a javaslatot.

Az 1991-ben született, úgynevezett hatásköri törvény a főváros és a kerületek hatáskörét is rendezi. A jogszabály szerint az ország 3179 önkormányzata szabadon dönthet arról, milyen szobrot, emlékművet kíván felállítani közterületeken, addig a 23 fővárosi kerület nem teheti meg ezt - emlékeztetett a politikus.

Kiemelte: ebből a szabályozásból számos konfliktus, per származik, mivel a kerületek és a főváros nem mindig tudott megállapodni. Pokorni Zoltán ezért azt javasolta, hogy a budapesti kerületek is dönthessenek arról, milyen módon állítanak emlékművet hőseiknek, halottaiknak, valamint a háborúk áldozatainak.

A javaslat nem érinti a kerületek egyéb hatásköreit, így például az utcák elnevezése továbbra is a fővárossal való egyeztetés függvénye marad - fűzte hozzá Pokorni Zoltán.

Kapcsolódó elemek