Bombariadó a fővárosi polgármesteri hivatalokban
A rendőrség nagy valószínűséggel elfogta azt a személyt, aki szerdán telefonon bejelentette, hogy bombát helyezett el kilenc fővárosi polgármesteri hivatalban.
Dátum: 2010-05-27 00:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:08.534973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi ügyeleti telefonjára délután háromnegyed három előtt öt perccel telefonált egy ismeretlen férfi, aki közölte, hogy bomba fog robbanni az V.-XIII. kerületi önkormányzatoknál. A BRFK munkatársai a Készenléti Rendőrség tűzszerészeivel kiürítették és átvizsgálták a megfenyegetett intézményeket, de nem találtak robbanószerkezetet vagy robbantásra alkalmas eszközt.
A hívó mobiltelefonszámának azonosítása után megállapították, hogy a hívást Budapest VIII. kerületéből kezdeményezték, mégpedig egy Dobozi utcai lakásból. A rendőrök három embert találtak a lakásban, ahol előkerült a mobiltelefon, illetve az ahhoz tartózó SIM-kártya, amelyről a fenyegető hívást kezdeményezték.
A lakásban tartózkodó 44 éves férfit, egy 17 éves fiút és egy 16 éves lányt a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányságára előállították, a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepük tisztázása folyamatban van.
Az ügyben a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitánysága indított eljárást ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, így a további eljárást is a XIII. kerületi kapitányság folytatja le.