Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rövidesen a kormány elé kerül a pedagógus életpálya-modell

A szaktárca tervei szerint a nemzetgazdasági átlagbér 125 százalékát éri majd el 2006-ra a pedagógusok átlagbére - mondta hétfőn Vésztőn egy óvodapedagógiai szakmai fórumon Sió László, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára.


Dátum: 2002-03-11 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:43.690413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a tervezett béremelés ráadásul minimális célkitűzésként fogalmazódott meg a minisztérium programjában - amely várhatóan a közeli hetekben a kormány elé kerül -, s a béremelések zömét a 2003-ban, illetve 2004-ben szeretnék megvalósítani - közölte.

Az államtitkár kijelentette, hogy a kabinet tervei szerint az életpálya-modell 2003 januárjától kerül bevezetésére, de egyes elemei már az idén szeptembertől hatályba lépnének, a például az osztályfőnökök komoly, akár havi 20 ezer forintos pótlékra számíthatnak.

Sió László a bérnövekedés nagyságáról elmondta, hogy nem mindegy mihez képest történik az emelés. - A kormány ajánlata arról szól, hogy 2002-2006 között az átlagkeresetek a kétszeresére emelkednek, s ehhez képest növekszik további huszonöt százalékkal a pedagógusok átlagbére - szögezte le.

Utalt arra ennek kapcsán, hogy egy másik párt programja viszont 25 százalékkal növelné átlagosan. Ehhez viszonyítva határozza meg a pedagógusok illetményét úgy, hogy ad egy nagyobb emelést a ciklus elején, majd - a program szövege szerint - a továbbiakban szinten

tartás következik - tette hozzá.

Sió László számításai szerint a két ajánlat között a négy év alatt akár kétszeres is lehet az eltérés, a kormány ajánlatának javára.

Az államtitkár előadásában egyebek mellett értékelte a pedagógusok körében elvégzett közvélemény-kutatást. A felmérést a tárca megrendelése alapján a Tárki készítette a közelmúltban arról, hogy miként vélekednek a pedagógusok a részükre tervezett életpálya-modell bevezetéséről.

Sió László kiemelte: a kutatásokból kiderült, hogy a tervezett intézkedésekkel az érintettek 89 százaléka ért egyet. - Talán még fontosabb, hogy a pedagógusok elsöprő többsége, 94 százalékuk nem egyszerűen a béremeléseket tartják fontosnak, hanem egyetértenek azzal is, hogy az életpálya során a kerestek a mainál jobban igazodjanak a szakmai teljesítményhez és a vállalt többletmunkához - szögezte le.

Kapcsolódó elemek