Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzetbiztonsági bizottság támogatja Pintér kinevezését

A jelölt alkalmassága mellett szavaztak a Fidesz, a KDNP, valamint az LMP képviselői, a szocialista elnök tartózkodott a szavazásnál.


Dátum: 2010-05-27 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:17.113147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága 7 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett támogatta Pintér Sándor kinevezését belügyminiszterré a jelölt csütörtöki bizottsági meghallgatása után.

A jelölt alkalmassága mellett szavaztak a Fidesz, a KDNP, valamint az LMP képviselői. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke jelezte: frakciója nem ért egyet azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat "szétválasszák", illetve nem értenek egyet a tervezett kormányzati struktúrával, ezért nem fog igennel szavazni.

Hozzátette ugyanakkor, hogy annak ellenére nem tudja igen szavazatával támogatni a jelölt kinevezését, hogy Pintér Sándor "szakmai értelemben meggyőző érveket hozott fel és megnyugtató válaszokat adott". Mint mondta, "egy percig nem kétséges", hogy Pintér Sándor előélete és a bizottság előtt elmondottak alapján a Belügyminisztérium vezetésére alkalmas. A szocialista elnök ezért tartózkodott a szavazásnál.

Pintér Sándor a vitában az alkalmasságát firtató kérdésre elmondta: 1972 óta volt hivatásos rendőr, ezalatt folyamatos volt a kapcsolata a nemzetbiztonsági szervekkel.

Közölte: "teljes mértékig átfogó ismeretekkel" rendelkezik a területről, és bár ezek az ismeretek az elmúlt nyolc évben megkoptak, változott a szervezet és a személyek köre, "alapjaiban" megvannak azok az ismeretei, "amelyek biztosítják a harmonikus együttműködést a társszervekkel, illetve biztosítják a parancsnoklás lehetőségét a Belügyminisztérium alá rendelt szervekkel".

Kapcsolódó elemek