Célszerű beilleszteni a szolgálatokat a BM-be
Azért célszerű az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) beillesztése a Belügyminisztériumba (BM), a rendőrség mellé, mert így biztosítható lesz, hogy a szervezetek átadják az információt egymásnak - mondta Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában csütörtökön.
Dátum: 2010-05-27 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=150993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:18.670899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belügyi tárca várományosa reggel már beszámolt elképzeléseiről az emberi jogi bizottság előtt, és még a nap folyamán meghallgatja az alkotmányügyi, valamint a honvédelmi és rendészeti, pénteken pedig az önkormányzati bizottság.
A belügyminiszter-jelölt elmondta: azzal, hogy a hatósági jogosítvánnyal rendelkező rendőrség mellé az AH és az NBSZ is "felcsatlakozott", biztosított lesz a szervezetek közötti információáramlás, ezzel pedig Magyarországnak "lényegesen nagyobb közrendet, közbiztonságot és védelmet tudunk a későbbiekben adni" - fogalmazott.
Szavai szerint ez a szervezeti megoldás lehetővé teszi, hogy az információk ne vesszenek el a szervezetek között, azok közvetlenül elérhetőek és felhasználhatóak legyenek a büntetőeljárási, szabálysértési eljárásokban, vagy a bűncselekmények megelőzésében, megakadályozásában.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e további összevonásokat, közölte: jelen pillanatban nem, de vannak olyan területek - erre példaként a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát (RSZVSZ) említette - amelyeket a miniszter közvetlen irányítása alá kell vonni. Szavai szerint például az RSZVSZ a minisztérium különböző szolgálatainak a megítélését képes javítani, "vagy hanyag, rossz munka esetén rontani". Jelezte: szakmai vita végén fog eldőlni, a nemzetbiztonsági szolgálatokat indokolt-e tovább centralizálni a kormányban.
Demeter Ervin (Fidesz) a szavazás előtt azt kérte a belügyminiszter-jelölttől, kinevezése után "tekintse fontos kérdésnek", hogy lényeges különbségek vannak a rendőrségi és a nemzetbiztonsági feladatok között.
Mint mondta, a nemzetbiztonsági szolgálatok dolga, hogy feltárják az országot fenyegető veszélyeket és elhárítsák azokat, míg a rendőrségnek a bűnmegelőzés, bűnfeltárás a dolga. A nemzetbiztonsági szolgálatok "a veszély oldaláról" közelítik meg a problémákat, és a közösséghez, a nemzet biztonságához kapcsolódnak a feladatai, míg a rendőrség a Büntető törvénykönyv által deklarált - általában egyénhez kötődő - bűncselekményeket deríti fel - mondta.
Hozzátette: azt kéri a leendő minisztertől, hogy a rendőrségi és a nemzetbiztonsági munka mindig jól szétválasztott legyen, mert "ez mindannyiunk érdekét szolgálja".
A miniszterjelölt az Alkotmányvédelmi Hivatalról (a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatalról) azt mondta: megfelelő tevékenységi körrel, jogi háttérrel "nimbuszt fog kiépíteni maga köré" az AH, "mint az FBI vagy a MI-6".
A miniszterjelölt a titkosítások felülvizsgálatával kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte: először a törvények és jogszabályok betartását vizsgálják felül. Ha ez a kettő rendben volt, akkor rendben volt a titkosítás - szögezte le.
A kiszivárogtatásokkal kapcsolatban pedig hangsúlyozta: korábban olyan adatok kerültek ki a szolgálatoktól, amelyek törvényes működés során nem kerülhettek volna ki, "ezeket meg kell akadályozni".
"A szolgálatok belső rendje tükrözi az ország belső rendjét is, ha megfelelő lesz a belső rend, akkor megfelelő, törvényes működés lesz. Csak törvényes szolgálatokkal lehet betartatni az országban a rendet és a fegyelmet, és a törvényeket csak törvényes eszközökkel lehet megkövetelni" - hangsúlyozta. Hozzátette: egyértelmű, hogyha bármelyik hatóságtól jogszabályellenesen kerül ki információ, akkor azzal a szervezettel szemben megfelelő retorziót kell alkalmazni.
Személyi változásokról Pintér egyelőre nem beszélt
Nem beszélt konkrét személyi változásokról csütörtöki parlamenti meghallgatásán a belügyminiszter-jelölt.
Személyi változásokról lényegtelen jelen pillanatban beszélni. Mindenki esetében meg kell vizsgálni, hogy jól teljesített-e az elmúlt időben és alkalmas-e az elvárt feladatok végrehajtására - mondta Pintér Sándor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában.
Lezsák Sándor (Fidesz) kérdésére, tervez-e személyi változásokat, a jelölt azt mondta: rövid időn, akár napokon belül megvizsgálják, hogy a vezetők megfeleltek-e a vállalt kötelezettségüknek, betartották-e a beosztásukban kötelező szakmai szabályokat és szakmai teljesítményük elfogadható-e.
Pintér Sándor kijelentette: annak, aki szakmailag jól teljesített, nincs oka félni. Hallotta - jegyezte meg -, hogy az első teendője az lesz, felállítja székükből a 19 megyei rendőrfőkapitányt. Hangsúlyozta, a főkapitányok egyelőre nyugodtan ülhetnek a helyükön.
Szakmailag megvizsgáljuk a tevékenységüket és ha nem találjuk megfelelőnek, "akkor elkezdhetnek idegeskedni" - mondta. Megismételte: "előre megfontolt személyzeti változásokra" nincs sem szükség, sem lehetőség.
Azt mondta, a teljesítmények megismerését követően kell dönteni, hogy az adott személy alkalmas-e a feladata ellátására, az elvárt követelmények teljesítésére - mondta.
Egy kérdésre válaszolva kijelentette: ha egy vezető alkalmatlan feladata ellátására, "lényegtelen", hogy kinevezése mögött mekkora támogatás volt. A szakszerűen, törvényes keretek között végzett munkát elfogadják, aki nem ilyen munkát végzett, annak megköszönik a munkáját.
A nemzetbiztonsági szolgálatok politikamentes működését ígérte Pintér Sándor
A nemzetbiztonsági szolgálatok politikamentes működését ígérte Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén.
A belügyi tárca vezetői posztjának várományosától kinevezése előtti meghallgatásán Demeter Ervin (Fidesz) azt mondta, az előző kormány politikai célokra használta fel a Nemzetbiztonsági Hivatalt, és arra volt kíváncsi, mit tesz a jelölt ennek feltárásáért, felszámolásáért. Molnár Zsolt (MSZP) elnök azonban úgy látta, ez elmúlt négy, illetve nyolc évben a titkosszolgálatok politikamentesen működtek, és arra volt kíváncsi, a jelölt fenntartja-e ezt az állapotot.
Válaszában Pintér Sándor emlékeztetett rá: a politikamentes működés az ő szájából hangzott el először az Országos Rendőr-főkapitányságon, 1991-ben, amikor országos rendőrfőkapitány volt. Meggyőződése, hogy a szolgálatoknak az alkotmány és a törvények szerint, pártpolitikától mentesen kell működniük. "Irányításom alatt biztos, hogy így fognak működni" - jelentette ki.
Molnár Zsoltnak (MSZP) arra a kérdésére, hogyan kíván fellépni a szélsőjobboldallal szemben, közölte: nem tesz különbséget szélsőbal és szélsőjobb között.
A Magyar Köztársaság törvényeinek megfelelően tevékenykedő szervezeteknek helyük van az országban, működésük a törvényes keretek között szabad - mondta a miniszterjelölt, hozzátéve, akik ezeket a szabályokat megsértik, a Belügyminisztériummal találják szemben magukat, a tárca alá rendelt szervek eljárnak velük szemben.
A bizottsági elnöknek a szcientológia egyházra vonatkozó kérdésére kifejtette: az ország törvényeit nem szegték meg, és ugyanaz vonatkozik rájuk, mint a szélsőségesekre: ha megsértik a jogszabályokat, akkor eljárnak velük szemben.
A belügyminiszter-jelölt Staudt Gábor (Jobbik) kérdésére, a kettős állampolgárság ügyében hogyan látja az Alkotmányvédelmi Hivatal feladatait a szlovákok "túlzott reakcióira", kijelentette: az ország külpolitikai megítélésében bekövetkező változásokra, reakciókra elsősorban nem a Belügyminisztériumba, hanem a Külügyminisztériumba csoportosított szolgálatok jogosultak. Hozzátette: a várható reakciókra "oda kell figyelni", de "különösebb felkészülés nem kell", mivel a szervezetek erre felkészültek.
A belügyminiszter-jelölt meghallgatásán részt vett Kontrát Károly államtitkárjelölt is.
A belügyi tárca várományosa reggel már beszámolt elképzeléseiről az emberi jogi bizottság előtt, és még a nap folyamán meghallgatja az alkotmányügyi, valamint a honvédelmi és rendészeti, pénteken pedig az önkormányzati bizottság.
Bizalmat szavazott Pintér Sándornak az alkotmányügyi bizottság
A Fidesz és a képviselői támogatták Pintér Sándor belügyminiszterré történő kinevezését az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának csütörtöki ülésén, miután a grémium meghallgatta a miniszterjelöltet.
A 18 igen, öt nem ellenében meghozott döntésnél az Fidesz-KDNP-frakciószövetség szavazott igennel, az ellenzéki pártok jelen lévő tagjai pedig nemmel.
Pintér Sándor a nap folyamán tartott harmadik bizottsági meghallgatásán többi között elmondta, nem pártolja a magán- és "luxusbörtönök" építését. Közölte azt is, hogy eltávolítás vár azokra, akik a rendőri jelentéseket idő előtt kiszivárogtatják. Beszélt arról, hogy számára nem léteznek "szélsőségek", aki törvényt sért, az ellen fel kell lépni. Nem terveznek változtatni a gyülekezési törvényen és - mint mondta - a rendőrségi szakszervezetekkel jó együttműködésre törekszik. Belügyminiszterként mindent el fog követni, hogy az utcán több rendőr vigyázza a közbiztonságot - jelentette ki.
Pintér Sándor képviselői kérdés kapcsán kifejtette és megismételte a nap folyamán már hangoztatott álláspontját, hogy a 2006 őszi eseményeket ki kell vizsgálni. Véleménye szerint történtek rendőrszakmai hibák, és azon lesz, hogy az akkori eseményekről készült összes dokumentumot hiánytalanul összegyűjtsék, és átadják a Balsai István (Fidesz) vezette tényfeltáró bizottságnak.
Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) többek között azt tudakolta a leendő belügyminisztertől, mi vár azokra a rendőri vezetőkre, akikről kiderült, hogy akkor hibáztak, eltávolítják-e őket a testületből. Pintér válaszában kifejtette, azt kell szem előtt tartani, hogy valaki alkalmas vagy nem alkalmas rendőri vezetőnek. Ha a törvényeket betartva, megfelelően vezeti a csapatát, annak nincs félnivalója.
A jelölt egyben visszautasította azt a képviselői jelzőt, hogy a rendőrség "elaljasodott" volna. Kijelentette: kiáll a 40 ezres rendőri állomány mellett. Hozzátette ugyanakkor, azon rendőrök, akik törvényt sértettek, azok ellen büntetőeljárást fognak folytatni, akik szabály- vagy fegyelemsértést követtek el, azok ellen pedig eljárást indítanak.
Pintér Sándor a 2006 őszi események kapcsán kifejtette: meg kell találni a módját, hogy a békésen ünneplőket megvédje a rendőrség, de aki nem a törvényeknek megfelelően cselekszik, ellene fel kell lépni. A szélsőségek megítélését firtató kérdésre Pintér Sándor azt válaszolta, jogilag nem tudja értelmezni a "szélsőségek" kifejezést. Mint mondta, "lehet valaki jobbra, balra, fent vagy lent", ha törvényt sért, akkor felelősségre kell vonni.
A belügyminiszter-jelölt szintén kérdés kapcsán kifejtette, hogy nem preferálja a magán- és luxusbörtönöket, és a mobiltelefon használatát sem a büntetés-végrehajtási intézményekben, ugyanakkor azt mondta, hogy az emberi méltóságnak megfelelő elhelyezést kell kialakítani minden börtönben. Megjegyezte, a büntetés-végrehajtási intézetekben jelenleg többen vannak, mint ezen intézmények kapacitása.
Pintér Sándor úgy vélte, a magyar társadalom felkészületlen arra, hogy magánbörtönök üzemeljenek. Jelenleg két magánbörtön épül ppp-konstrukcióban, de ezek "magán jellege" csak az építésre vonatkozik, azok üzemeltetése állami feladat lesz, amit a jövőben is meg kell tartani a büntetés-végrehajtási intézmények esetében.
Pintér Sándor beszélt arról is, hogy a tulajdon elleni szabálysértések és a kisebb súlyú bűncselekmények esetében tovább kell lépni. Azt javasolja, hogy a tulajdon elleni szabálysértések teljes egészében a rendőrség hatáskörébe kerüljenek akkor, ha a büntetési tétel nem elzárás, ilyenkor a rendőr saját hatáskörben járhatna el.
Abban az esetben, ha elzárást javasol a rendőr, akkor az ügy a bíróságra kerülne, de ezen ügyekben - a bíróság leterheltsége miatt - a bírósági titkár járna el. Pintér Sándor úgy véli, meg kell fontolni azt is, hogy ezen ügyekben ne csak a pénzbüntetés legyen a szankció, hanem elzárással is lehessen sújtani az elkövetőket.
A rendőri jelenléttel kapcsolatban úgy vélekedett, átszervezésekkel el lehet érni, hogy több rendőr legyen az utcákon, bár azt elismerte, hogy a létszám nincs feltöltve. Ide kapcsolódva elmondta azt is, hogy a körzeti megbízotti rendszert fenntartják, erősíteni szeretnék azt.
A jelölt beszélt arról is, hogy a rendőrségi jelentéseket idő előtt kiszivárogtatókat eltávolítják a testületből, amennyiben fény derül tettükre. Mint fogalmazott: az ilyen cselekményeket elítéli, azokat fel kell deríteni és meg kell torolni. Úgy vélte, aki egyéni előnyért tesz ilyet, annak semmilyen helye és szerepe nem lehet a testületben.
A rendőrségi állomány bérezésével kapcsolatban Pintér Sándor annyit mondott, a bérekhez hozzá kell nyúlni, de ezt a gazdasági helyzet erősen befolyásolja, de mindenképpen felül kell vizsgálni a bérhelyzetet. Pintért Sándor kijelölt belügyminisztert a csütörtöki napon négy - az emberi jogi, a nemzetbiztonsági, az alkotmányügyi és a honvédelmi és rendészeti bizottság - hallgatta meg. Pénteken az önkormányzati bizottság hallgatja meg. Az alkotmányügyi bizottság a miniszteri meghallgatás után tagot delegált az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba (OIT). A képviselők titkos szavazással és nagy többséggel Rubovszky György KDNP-s politikust választották az OIT-ba.