Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Útlevélhiány Ukrajnában

Hónapok óta súlyos gondot jelent Kárpátalján az üres útlevelek hiánya, de egyelőre remény sincs a tízezreket érintő probléma gyors orvoslására. A négy országgal határos ukrajnai megyében, ahol sokan és sokat utaznak, az utóbbi hónapokban 22 ezer útlevélkérelem halmozódott fel, mert a hivatalos okmányokat készítő állami nyomda a szükségesnél jóval kevesebb útlevelet állított elő.


Dátum: 2003-05-15 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:48.034289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Viktor Csapak, a megyei útlevélosztály vezetője a Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap csütörtökön megjelent számában megerősítette, április végén mindössze 3,5 ezer útlevélnyomtatványt kaptak. A hivatal ebből a múlt év novemberében-decemberében benyújtott kérelmeket igyekszik kielégíteni. Csak a tavalyi év utolsó két hónapjában 6135-en kértek útlevelet a megyében. Csapak szerint májusban újabb 3,5 ezer nyomtatvány érkezése várható, ám ez továbbra sem fedezi az igényeket. Mint kifejtette, reményre adhat okot, hogy júniusban újabb tételt kapnak üres útlevelekből, s ezzel valamennyire enyhíteni lehet a feszülséget. A betelt útlevél cseréje vagy új útiokmány kiváltása szokványos ügymenetben, azaz három hónapon belüli elkészítéssel 134 hrivnyába (kb. 6,5 ezer Ft), kéthetes gyorsított eljárással pedig 268 hrivnyába kerül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek