Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A foglalkoztatás áll a középpontban

A mezőgazdaság, a turizmus, az építőipar és a családon belüli munkavégzés az a terület, ahol gyorsan és tömegesen új munkahelyeket lehet létrehozni, elsősorban a képzetlen munkaerő számára - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt a kinevezését megelőző bizottsági meghallgatáson, csütörtökön.


Dátum: 2010-05-27 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:25.953062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának ülésén megerősítette: a foglalkoztatást tekinti a gazdaságpolitika legfontosabb sarokkövének a kormányprogram, a Fidesz választási programja, illetve személyesen ő maga is.

Ezúttal is kifejtette: a költségvetési egyensúly, az alacsony infláció és alacsony államadósság azzal érhető el, ha bővül a foglalkoztatási szint, és gyorsul a növekedés. Ahhoz, hogy a foglalkoztatás szintje 10 év alatt 1 millióval emelkedjen 4,7-4,8 millióra, a gazdaságpolitika valamennyi területén fordulat kell: adó- és bürokráciacsökkentés, a képzési rendszer megváltoztatása, az uniós források átcsoportosítása, olcsó hitel, alacsony jegybanki alapkamat és piacteremtés. Utóbbi elsősorban belföldön, amelyet az energiahatékony felújítások programja is szolgál - tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy a foglalkoztatási problémák megoldásában önmagában az adórendszer jelentős átalakítása ugyan nem lesz elég, de nélküle nem nőhet a kívánt mértékben a foglalkoztatási szint. Gúr Nándor (MSZP) adócsökkentést firtató kérdésére kifejtette azt is: az új kormány négy év alatt a térségi átlag alá csökkenti a vállalkozások és hat év alatt a munkavállalók adóterhelését. A vállalás nagyjából egyharmados adócsökkentést jelent és jelentősen növeli az ország versenyképességét. Az év közepén induló három éves adóreform keretében a radikális adócsökkentés mellett, harmadával mérsékli a kormány az adózással kapcsolatos bürokráciát, jelentősen szűkíti az adónemeket és szélesíti az adóbázist.

A jelenlegi rendszerben nem tartható fenn az Út a munkához program sem, mert idő előtt elfogyna a pénz. A rendszer "okos átalakítására" már a következő hetekben sort kell keríteni - tette hozzá.

Bertha Szilvia (Jobbik) kérdésére, hogy a kormány a kétharmad birtokában változtatna-e az országos Érdekegyeztető Tanács működésében, azt hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás teljes területén, így az érdekegyeztetésben is váltásra van szükség.

Kifejtette: az OÉT munkájának teljes felülvizsgálata, értékelése és ennek alapján átépítése kell azért, hogy erősebb szerepet kapjanak a munkaadók, a munkavállalók és a civil szféra is.

A bizottság támogatta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszteri kinevezését, a kormánypárti képviselők mindegyike igennel szavazott, nemmel voksolt Gúr Nándor (MSZP) elnök és hárman tartózkodtak.

Kapcsolódó elemek