Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már disznóság a sertés ára

Az alapkövetelésük az volt a tegnapi, megyénkbeli gazdademonstrációkon résztvevőknek, hogy kilónként 280 forint alatt ne lehessen sertést átvenni. A termelők tiltakoztak az alacsony gabonafelvásárlási árak, az EU-csatlakozás előtti felzárkóztatás elmaradása miatt is.


Dátum: 2003-05-15 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:48.329360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb demonstráció Békésben tegnap a 44-es főúton, a békéscsabai tévétoronynál zajlott le, itt több mint 3 kilométer hosszan volt félpályás útlezárás. A sort Szaszák Ádám békéscsabai termelő nyitotta, aki egy összeeszkábált akasztófán levágott fejű műmalacot lógatott. Jelképezve azt, hogy a kormány, a minisztérium így fejezi le az alacsony felvásárlási árakkal a termelőket. A több száz traktort, erőgépet transzparensekkel látták el, néhány idézet a feliratok közül: ,,Ha Szanyi marad, elfogy a paraszt; Ki engedi be a sok rossz hamis húst, ha a miniszter nem tud róla?, Már disznóság ez a sertésár, Ne ,,mérget" vegyél, csabai kolbászt egyél!"

- A minisztériumiak 250-260 forintos felvásárlási árról regélnek, tőlem reggel 160 forintos kilónkénti árért vitték el a hízókat - ecsetelte a medgyesbodzási Varga József. Csatlakozott az elmondottakhoz a kétsopronyi Prjevara Zsolt, a békéscsabai Zsíros András is. Leszögezték: hiába beszélnek fent 260-270 forintos felvásárlási árról, ha minősítve nem kell a sertés, a támogatások jó része pedig csak a minősített hízóra vonatkozik. A másik probléma, hogy a bürokrácia útvesztőiben elvesznek a gazdák.

- A tárcánál 20 milliárdos intézkedéscsomagról beszélnek. Kérdem én, ha a felvásárlási árak nem változtak, a termelők nem kapnak többet, akkor hol a pénz? Amit pedig a termelőnek az egyik kezükkel adnak, azt a másikkal azonnal vissza is veszik - ecsetelte Hanó Miklós, a Magyar Kisgazda és Polgári Párt megyei elnöke. - A sertéstartók összeomlásszerű zavara nemcsak ezt az ágazatot küldi padlóra, hanem a gabonatermesztőket is. Ha ugyanis nincs állatállomány, nem kell a takarmány sem.

Dr. Kulcsár László, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének megyei elnöke hangsúlyozta, hogy amennyiben nem lesz elmozdulás legalább az önköltségi árig a sertésfelvásárlási áraknál, akkor további demonstrációk várhatók. A körösladányi Tóth Imre, a Független Kisgazdapárt megyei elnöke arról beszélt, hogy a legtöbb népgazdasági ágazatban inflációkövető béremelésekért harcolnak, a mezőgazdaságban, a sertéstartásban pedig a minél kisebb veszteségekért küzdenek. Amennyiben napokon belül nem lesz konkrét változás, tömegesen mehetnek tönkre termelők, ismét felduzzadhat a túlsúlyos sertések száma.

Nyemcsok László, Békés Megyei Hírlap, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek