Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hágai bírósághoz fordulnak a bálnavadászat miatt

Ausztrália a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul az Antarktisz vizein folytatott japán bálnavadászat miatt.


Dátum: 2010-05-28 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:43.827557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véget akarunk vetni "a tudomány álcájával" végzett, valójában kereskedelmi célú bálnavadászatnak - közölte pénteken Peter Garrett környezetvédelmi miniszter. Az ausztrál kormány azt akarja bizonyítani a Nemzetközi Bíróság előtt, hogy Japán tevékenysége nemzetközi szabályokat sért. Stephen Smith külügyminiszter leszögezte: a bírósági eljárás nem lesz káros hatással a kétoldalú kapcsolatokra, az ügyet "két barát közötti nézeteltérés független jogi rendezéseként" fogják fel.

Akamacu Hirotaka japán halászati miniszter sajnálkozását fejezte ki az ausztrál döntéssel kapcsolatban, és hangoztatta: a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) a tudományos célú bálnavadászat programját elfogadja. Japán ezt alapul véve fog érvelni.

Az IWC a két ország ellentététől függetlenül igyekszik megoldást találni a tengeri emlősök vadászatával kapcsolatos régóta húzódó vitára, annak ellenére, hogy ezeknek az állatoknak a vadászatára 25 éve moratóriumot vetettek ki. A szervezet elképzelése szerint engedélyeznék a bálnák kereskedelmi célú vadászatát, de csak szigorú kvóták közé szorítva. Christian Maquieira, a szervezet elnöke csütörtökön Washingtonban derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a bizottság következő tanácskozásán, a jövő hónapban Marokkóban megoldás születik.

A legnagyobb bálnavadász országok, Japán, Norvégia és Izland bálnavadászai évente mintegy 2 ezer példányt szigonyoznak meg. Érvelésük szerint a tengerekben él annyi bálna, hogy folytathassák vadászatukat. A 88 államot tömörítő IWC tagjainak hozzávetőleg fele támogatja őket - mutatnak rá. Ausztrália viszont déli vizeit a bálnák védett övezetévé nyilvánította, és már hosszú ideje lobbizik amellett, hogy tiltsák be a bálnavadászatot.

Kapcsolódó elemek