Nem avatkoztunk be a szlovák választásokba
Martonyi János szerint a kettős állampolgárságról szóló törvény beterjesztésével és parlamenti elfogadásával nem avatkoztak be a szlovák választásokba és most nincs napirenden, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak.
Dátum: 2010-05-30 21:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:54:57.205177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter az MTV Szólás szabadsága című műsorában vasárnap este azt mondta: bármikor születik meg ez a törvénymódosítás, a magyarellenes indulatok akkor is megjelentek volna.
Az időzítéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: inkább az a kérdés, hogy miért nem hozta meg a magyar parlament hamarabb ezt a döntést.
Úgy látja, lesz idő tárgyalni az új szlovák kormánnyal, mivel az első állampolgársági kérelmeket 2011. január 1-től lehet beadni.
Véleménye szerint az új magyar parlamentnek volt egy olyan erkölcsi és politikai kötelezettsége, hogy a legfontosabb választási ígéreteinek egyikét azonnal teljesítse.
Martonyi János hangsúlyozta: a törvénymódosítással a határon túli magyarok nem kaptak szavazati jogot, az egy további kérdés, hogy akarnak-e az egész magyar diaszpórának szavazati jogot adni.
Szavai szerint ha erre valaha sor kerül, akkor is "valami sajátos, speciális rezsimet" kell létrehozni, mint például Olaszországban, ahol 12 képviselőt küldhetnek a parlamentbe a világban élő olaszok. Ez most nincs napirenden - szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy milyen változásokat tervez a tárcánál, azt válaszolta: ahogyan a magyar közigazgatás egészében, a Külügyminisztériumban is elkötelezettebb, több, illetve magasabb színvonalú munkavégzésre van szükség. Mint mondta, nem hiszi, hogy a tárcánál dolgozók nagy részét le kellene cserélni, de frissítésre egészen biztosan szükség van. Példaként említette, hogy jó néhány politikai kinevezett nagykövet működik a különböző országokban.