Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díjnyertes alkotások pénteken az Urániában

Az "Este lett a liányságnak" című, egy csángó lakodalmat bemutató alkotás érdemelte ki a félmillió forinttal járó fődíjat a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók IV. szemléjén, amely csütörtökön zárult Lakiteleken.


Dátum: 2003-05-15 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:49.530003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A marosvásárhelyi Pentaton Stúdióban készült alkotást Katyi Antal rendezte. A versenyt - az Országos Rádió és Televízió Testület támogatásával - a Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület hirdette meg Ranódy László filmrendező emlékére. A beérkezett 130 alkotás közül 46 jutott a döntőbe. A Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező vezette nemzetközi zsűri a Krónika kategóriában a szabadkai Kabók Erikának ítélte az első díjat Kőbevésett fájdalom című rendezéséért. A portréfilmek közül A világ kulcsa című alkotásával a palicsi Fejős Csilla érdemelte ki az első helyezést. A művelődés kategória első díját a budapesti Magyar N. Attila nyerte el Hazatérő képek című filmjéért. A Magyar Televízió Rt. különdíját és egy 30 perces dokumentumfilm elkészítésének lehetőségét A kassai dóm című filmjével T. Nagy Imre a szlovákiai Bodva-völgyi stúdió rendezője érdemelte ki. A Duna Televízió különdíját, 800 ezer forint értékű film elkészítésének lehetőségét Katona Tamás rendező (Zsigárd, Szlovákia) kapta meg Gondolatok című filmjéért. Lezsák Sándor, a népfőiskola igazgatója a szemlét értékelve elmondta: a filmek a mai magyar valóság minden területét érintették. Mindegyike értékes alkotás, néhányuk azonban hangtechnikai hiányosságokkal küszködött, vagy a zenei aláfestéssel volt gond. E hiányosságok felszámolását és a kisközösségi televíziók alkotóinak továbbképzését szolgálva a jövő év májusában szakmai fórumot rendeznek Lakiteleken. A filmszemlét a továbbiakban kétévente rendezik meg. A most beküldött alkotások legjavát ősztől vándorútra indítják, a Kárpát-medence több településén is bemutatják azokat. A filmszemle díjnyertes alkotásait pénteken Budapesten, az Uránia Filmszínházban vetítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek