Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vásárhelyi képviselők első féléve

A mindenkori városatyák munkáját legjobban a városlakók ismerik meg és osztályozzák le a helyhatósági választások idején. Természetes, hogy a választók és a választottak szemszöge különbözik egymástól. A vásárhelyi közgyűlés általunk megkérdezett négy tagja elégedett eddigi, kifejezetten a körzetük érdekében végzett munkájával.


Dátum: 2003-05-15 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:50.174680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Sikerült az újvárosi posta ügyét a reménytelenből az esetleg még megoldható szintig felküzdeni - emelte ki képviselői tevékenységének egyik legfontosabb eredményét Molnárné Kecskeméti Rita. Amint arról korábban már beszámoltunk, a postát néhány hónappal ezelőtt megszüntették, ez azóta is az egyik legfájóbb pont a városrész lakóinak életében. A Magyar Posta szegedi kirendeltségvezetője azóta eljött egy vásárhelyi fogadóórára, meghallgatta az újvárosiak véleményét, akik most a döntésre várnak.

Ezen túl egy bejáráson felmérték a városrész összes úthibáját, kátyúját, majd elkezdték rendbe hozni, s bár a balesetveszélyes Szoboszlai utca újraaszfaltozása nem volt az idei költségvetésben, ősszel mégis sor kerül erre is. Újváros egyébként egy új játszóteret is kap hamarosan - sorolta a képviselőnő, akit választói ma már nemcsak városi ügyekkel, de személyes problémáikkal is felkeresnek.

- Képviselői programom alapja volt a belváros útjainak rendbetétele, kátyúzása - fogalmazott Bacsa Pál települési képviselő. - Az eddig elért eredmények közé tartozik a Csengettyű köz közvilágításának megjavítása, melyet a szolgáltató gyorsan elvégzett. Régi kívánság volt az Oldalkosár utca 3-5. számú házak és az Andrássy úti szervizút közötti lépcső és járda kijavítása, valamint a lépcsőkorlát felszerelése.

- Kétszázezer forintot adtam a képviselői alapomból a Belváros szépítésére - folytatta a felsorolást. - Így a közmunkások cserjéket telepíthetnek, a lakóközösségek pedig ingyen kaptak egynyári növényeket, ha vállalták kiültetésüket és gondozásukat.

Bacsa Pál emellett támogatja a belvárosban működő civil szervezeteket, az óvodákat, bölcsődét és hozzájárul a József Attila iskola diákújságának megjelentetéséhez. Az egyik legjelentősebb dolognak pedig a Z-bérház udvarán épülő parkoló létesítését tartja.

Havránek Ferenc listán került a közgyűlésbe, így nincs önálló választókörzete. - Ráadásul mint ellenzéki képviselő, csak azokat a többségi javaslatokat támogatom, melyek elemei megegyeznek az általunk képviseltekkel - fogalmazott a városatya. Havránek Ferenc elmondta, lakóhelyén Susánban az egyik kitűzött célja, hogy rendbe tegyék a Kistópart utcai lakótelep tragikus állapotban lévő zöldterületét, s az ott szétvert játszóteret. Ez ügyben többször részt vett a lakógyűléseken, egyeztette álláspontját a telepen élőkkel és megpróbálja elérni, hogy kívánságuk belekerüljön a városi tervekbe is. Az önerős útépítésekhez anyagi és erkölcsi támogatást biztosít, szintén felkarolta a szociálisan rászoruló fiatalok tanulmányi kirándulásait, üdültetését, s természetesen a körzet lakóinak egyéni és közösségi problémáit is tolmácsolja a közgyűlésben, ahogy azt a strandbérletekkel kapcsolatban legutóbbi interpellációjában tette.

Délmagyarország Online, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek