Egészségügyi konszolidációs program
A napokon belül életbe lépő miniszteri rendelet kötelezően írja elő a kórházak számára, hogy a mentők megérkezésétől számított 15 percen belül vegyék át a sürgősségi ellátásra szoruló betegeket - közölte Mikola István hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-03-11 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:44.532850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi miniszter elmondta: a rendelet szerint ha az adott kórház a beteg átvételére valamilyen okból nem alkalmas, ugyancsak 15 percen belül gondoskodnia kell arról, hogy az ellátásra megfelelő legközelebbi intézmény fogadja a rászorulót. Hozzátette: a rendelet arról is intézkedik, hogy minden kórház alakítson ki sürgősségi fogadóhelyet.
Mikola István bejelentette: az RS-vírusok által okozott fertőző alsó légúti megbetegedések megelőzésére egy Magyarországon újonnan megjelent vakcinával oltják be a veszélyeztetett koraszülötteket és újszülötteket március 11-től. Mint mondta, a tárca erre a fél évre 25 millió forintot különített el az RS-vírusfertőzés megelőzésére, az esztendő második felében 60 millió forintot, jövőre pedig várhatóan 256 millió forintot építenek be e célra a kórházak finanszírozását szolgáló keretbe.
Pintér Sándor, a Szegedi Orvosegyetem professzora, az RS-vírussal szembeni prevenciós program irányítója az újságíróknak elmondta: a védőoltás bevezetésével ebben a fél évben mintegy 30 csecsemő élete menthető meg. Jelezte: a gyógyszer szülészeti intézmények közötti elosztásáról szakmai bizottság dönt.
A professzor közölte: RS-vírusfertőzés szempontjából a koraszülöttek, illetve a születés után tartósan géppel lélegeztetett csecsemők számítanak különösen veszélyeztetettnek. Újságírói kérdésre Pintér Sándor elmondta: a fertőzéstől veszélyeztetett csoportba mintegy 3 ezer gyermek tartozik.
Mikola István a sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást írt alá Demján Sándorral, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével az egészségügyi konszolidációs program megvalósítására.
Az aláírást követően Mikola István reményét fejezte ki, hogy a megállapodás alapján a szövetség segítséget nyújt a nemzeti népegészségügyi program megvalósításához, valamint az egészségügyi ellátórendszer törvény által szabályozott gazdasági mozgásterének kitöltéséhez.
Demján Sándor külföldi tapasztalataira utalva elmondta: az egészségügy azokban az országokban erősödött meg, amelyekben a magántőkét is bevonták az ellátórendszer működtetésébe.
Mikola István kitért arra is, hogy egy 1999 végén kiadott egészségügyi miniszteri rendelet alapján letette sürgősségi orvostani szakvizsgáját az első tíz szakember, aki korábbi más szakvizsgájára "ráépítve" szerezte meg az új képesítést.
Az egészségügyi miniszter közölte: központosított közbeszerzés keretében 40 pályázatnyertes egészségügyi intézmény korszerűsítheti radiológiai gépparkját a tárca összességében 800 millió forintos támogatásával.
A miniszter bejelentette: az egészségügyi tárca 248 millió forint értékben pályázatot hirdetett regionális egészségügyi fejlesztési programok támogatására. A pályázaton egészségügyi szolgáltatók, önkormányzatok, kistérségi fejlesztési társulások és civil szervezetek vehetnek részt.
Újságírói kérdésre Mikola István közölte: hétfőre elkészült az otthonszülés rendeleti szabályozásához szükséges szakanyag. Tájékoztatása szerint a várhatóan néhány hónap múlva megjelenő rendelet szigorú egészségügyi, szakmai feltételeket határoz meg az egyébként jogszabállyal ma sem tiltott otthoni szülésekhez.