Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szűnjön meg az alpolgármesterek bebetonozása!

Megkezdte az Országgyűlés kedden a vitát az önkormányzati törvény, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvények módosításáról, illetve a hozzájuk kapcsolódó alkotmány-módosítási javaslatról.


Dátum: 2010-06-01 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:26.980052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítása szerint alpolgármesternek olyan személy is megválasztható, aki nem tagja a képviselő-testületnek - ismertette Rácz Róbert fideszes képviselő kedden a parlamentben, a törvényjavaslat expozéjában.

Az Országgyűlés kedden kezdte meg az alkotmánymódosítás, valamit a helyi önkormányzatokról szóló törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosításának együttes általános vitáját.

A javaslat szorosan kapcsolódik a képviselő-testületek számának csökkenéséhez

Kósa Lajos elmondta, hogy a javaslat szorosan kapcsolódik a képviselő-testületek számának csökkenéséhez. A mostani megoldás alkalmazkodik az elmúlt időszakban kialakult szokásokhoz, azaz úgy szabályozzák a polgármesterek helyettesítését, hogy a nem a testület tagjai közül választott alpolgármester nem lesz tagja a testületnek, és csak tanácskozási joga lesz, szavazati nem. Korlátozott a hatásköre abban az értelemben is, hogy polgármestert nem helyettesítheti a testület elnöki székében.

Mint mondta, szeretné elérni, hogy az a fajta bebetonozás, ami az alpolgármestereknél ma sokszor előfordul, szűnjön meg. E tekintetben a javaslatokra nyitott - tette hozzá. Fontosnak tartotta, hogy a polgármesterek felelősségét erősítsék az alpolgármesterek kinevezésénél. Megjegyezte: az indítványt az önkormányzati szövetségek támogatták

Kapcsolódó elemek