Május vége lehet a döntés határideje
Az eredetileg javasolt július vége helyett május 31-ig hozhatnának a fenntartók döntést a közoktatási intézmények átadásáról, összevonásáról, illetve átszervezéséről - az erről szóló képviselői indítványt Révész Máriusz fideszes politikus nyújtotta be a közoktatási törvény módosításához. A május végi időpontról konszenzus bontakozott ki a javaslat hétfői általános vitájában.
Dátum: 2010-06-01 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:27.709312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament honlapján közzétett módosító indítvány rögzíti, hogy a fenntartó legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtási éve május 31-ig hozhat döntést a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával, összevonásával, megszüntetésével kapcsolatban. Az egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje maradna továbbra is az eredetileg javasolt július 31.
A fideszes képviselő indítványát azzal indokolta, hogy így garantálni lehet, hogy a nevelési-oktatási intézmény megszüntetése, összevonása és fenntartói jogának átadása esetén a gyerekek és a szülők időben értesüljenek az önkormányzat döntéséről.
A fideszes Kósa Lajos és Pichler Imre eredeti indítványában az szerepelt, hogy a közoktatási intézmények átszervezéséről, bezárásáról, fenntartói jogok átadásáról az eddigi május közepe helyett július végéig lehessen dönteni. Az időpontot a parlamenti vitában többen kifogásolták, mondván így a gyerekek és szülők nem értesülnek időben az önkormányzat vonatkozó döntéséről.
Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke a vitában módosító indítványt helyezett kilátásba május végi időponttal, s azzal, hogy a kisebb átszervezéseket július végéig végre lehessen hajtani. Ezt az irányt a szocialista Lamperth Mónika is jónak nevezte.
A javaslat rögzíti még, hogy közoktatási intézményeket akkor lehessen átszervezni, ha az adott szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon, aránytalan teher előidézése nélkül gondoskodnak az önkormányzatok.