Több jogot kapnak az buszok utasai is az EU-ban
A jövőben az európai uniós országokban busszal utazókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a repülőgépek, vagy vonatok utasait: késés esetén például kártérítésre lesznek jogosultak.
Dátum: 2010-06-01 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:33.856875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága kedden jóváhagyta az erről szóló javaslatot, amelyet a 27 tagország tavaly decemberben hozott. A parlamenti plénum előreláthatólag júliusban ad zöld utat az új szabályozásnak. Ennek megfelelően a busztársaságok a jövőben a jegyárat - vagy annak egy részét - vissza kell térítsék, ha a busz sokat késik, vagy a buszjárat kiesik. A szabályozás elsősorban a távolsági járatokra vonatkozik, a városon belüli közlekedést az egyes államok kivehetik ez alól.
Buszbaleseteknél az üzemeltető társaságot kötelezik a sérültek, illetve hozzátartozóik kártérítésére. Az új szabályozás szerint az új buszpályaudvarokat már a mozgássérültek igényeihez igazodva kell megépíteni.