Borsod megye segítségre szorul!
Ódor Ferenc az árvízi védekezésről kérdezte a belügyminisztert. Kiemelte: Borsod megyében akkora a kár, amit a Belügyminisztérium segítsége nélkül képtelenek lesznek megoldani. "Kérem és várom a minél gyorsabb és hathatósabb segítséget" - fogalmazott.
Dátum: 2010-06-01 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:34.888461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pintér Sándor válaszában elmondta: az önkormányzatok nyolcszáz millió forintot, a kormány eddig 2,6 milliárdot költött eddig az árvízi védekezésre és megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vettek a munkában. Kiemelte a vízügyi hatóság, katasztrófavédelem, a rendőrség és polgárőrség szerepét. Jelezte: a bölcsődék, óvodák, iskolák helyreállítását soron kívüli támogatással segítik, a kórházak árvízi kárainak költségeit is átvállalják. A belügyminiszter hangsúlyozta: a pontos károk ismeretében döntenek arról, hogy az ország mely területének mekkora segítséget kell nyújtani a jövőben. Ódor Ferenc elfogadta a választ.
Fidesz a Vértesi Erőműről
Czunyiné Bertalan Judit Fellegi Tamást kérdezte annak kapcsán, hogy a hírekben megjelent, a tulajdonos Magyar Villamos Művek el akarja adni a Vértesi Erőművet. Közölte, hogy ha a céget jogutód nélkül megszüntetik, akkor ennek helyben súlyos következményei lehetnek: a környéken megnövekvő munkanélküliség, a környezeti károk megoldásának problémája, több önkormányzat helyi, iparűzési adójának kiesése.
A miniszter válaszában közölte, hogy az MVM döntését ki fogják vizsgálni.