Gátszakadás fenyeget Pásztón
Mintegy kétezer embert telepítenek ki az esőzés miatti áradás nyomán a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson - közölte a megyei védelmi bizottság kedd este az MTI-vel. A város melletti, a Mátra patakjai által táplált víztározó szintje a megengedettnél 14 és fél méterrel magasabb, a gát bármikor átszakadhat.
Dátum: 2010-06-01 22:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:37.726854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két hete ugyanígy túltöltődött a víztározó, akkor a zsilipek kinyitásakor egymillió köbméter vizet engedtek le a tóból. Az átmeneti kiköltöztetés a Kövicses patakhoz közeli utcákban vált szükségessé. Az áradás és egy hegyoldal megcsúszása miatt kedden a térségben egész nap dolgoztak a tűzoltók a házak vízmentesítésén.
A kitelepítendő lakosság szám a jelenlegi tervek szerint meghaladja a 2000 főt, őket alapvetően a helyi intézményekben, általános iskolákban, idősek otthonában, gyermekek átmeneti otthonában, óvodában kisegítő iskolákban helyezzük el - mondta el a hírTV-nek Pásztó polgármestere, Sisák Imre.
A pásztói kitelepítés miatt összehívta a kormányzati koordinációs bizottságot az Önkormányzati Minisztériumban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.