Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor befejezte lengyelországi tárgyalásait

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap késő délután megbeszélést folytatott Bronislaw Komorowskival, szerda reggel Varsóban Jaroslaw Kaczynski volt lengyel miniszterelnökkel, a Jog és Igazságosság párt elnökével tárgyalt - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.


Dátum: 2010-06-02 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:44.684004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar miniszterelnök ma reggel Jaroslaw Kaczynski pártelnökkel találkozott, a jó hangulatú megbeszélés megerősítette azt a meggyőződést, hogy a közép-európai együttműködés iránti elkötelezettség az egész lengyel politikában jelen van, így az nem pártkérdés.

Kaczynski a találkozót követően a lengyel sajtó számára adott nyilatkozatában elmondta: mély meghatottsággal köszönte meg, hogy Orbán Viktor Lech Kaczynski halála kapcsán az első között küldött kondoleáló táviratot neki, és hogy részt vett az elnök krakkói búcsúztatásán és temetésén. Egyúttal köszönetét fejezte ki azért a jelképes és fontos gesztusért is, hogy az új magyar miniszterelnök első külföldi útja Lengyelországba vezetett. Ebben a gesztusban - mondta - kifejeződni látja azt, hogy "az utóbbi években fellazult lengyel-magyar kapcsolatok lendületes újjáépítése az Orbán-kormány eltökélt szándéka".

Kapcsolódó elemek