Brüsszelbe érkezett Orbán Viktor
Brüsszelbe érkezett Orbán Viktor miniszterelnök, aki csütörtökön az Európai Unió és a NATO csúcsvezetőivel találkozik.
Dátum: 2010-06-02 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:50.973124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kormányfői minőségében első útja Lengyelországba vezetett, és Varsóból repült át szerdán az integrációs intézmények székvárosába. Este az Európai Bizottság néppárti biztosaival lesz közös munkavacsorája.
Csütörtökön Orbán Viktor először Herman van Rompuy-jel, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnökével találkozik. Ezután José Manuel Barrosóval, az EU legfőbb végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak az elnökével folytat megbeszélést, amelyet közös sajtótájékoztató követ.
Délután a magyar miniszterelnök Jerzy Buzeknél, az Európai Parlament elnökénél tesz rövid látogatást, végül pedig az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének székházában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral tárgyal. Ezt a tervek szerint szintén közös sajtótájékoztató követi.
A kormányfő kíséretében van Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Martonyi János külügyminiszter, aki szerdán részt vesz a szarajevói EU-Nyugat-Balkán külügyminiszteri konferencián, a bosznia-hercegovinai fővárosból késő délután repül Brüsszelbe, és csatlakozik a magyar küldöttséghez.