A stabilitás kulcsa az uniós tagság lehetősége
A Nyugat-Balkán stabilitásának kulcsa, hogy az Európai Unió ébren tartsa a tagság perspektíváját a térség országai számára, és biztosítsa, hogy az integrációs folyamat ne lassuljon le - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az MTI-nek telefonon Szarajevóból, ahol az EU-Nyugat-Balkán külügyminiszteri konferencián vesz részt.
Dátum: 2010-06-02 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:52.877550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozás célja, hogy lendületet adjon a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatának. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a régió valamennyi országa felé ismételten meg kell erősíteni azt az üzenetet, hogy az integráció, különböző stádiumokban ugyan, de folytatódni fog - mondta a magyar diplomácia irányítója.
A konferencián részt vesz Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle bővítési biztos is. Carl Bildt svéd külügyminiszter az értekezlet előtt azt mondta: arra számít, hogy az EU határozottan megerősíti a nyugat-balkáni államok számára a nyitott ajtók politikáját és az uniós integráció lehetőségét.
Martonyi kifejtette, hogy Magyarország számára kiemelt jelentőségű ez az integrációs folyamat, és természetesen támogatja a régió európai perspektíváját. Magyarország azt szorgalmazza, hogy a horvát csatlakozási megállapodást a jövő évi soros magyar uniós elnökség alatt írják alá. A magyar álláspont fontos eleme, hogy a horvát csatlakozást követően nem kell, hogy az EU szünetet tartson a bővítésben, a folyamatot tovább kell vinni. Az integráció lendületét fenn kell tartani Szerbia, Macedónia, Montenegró és a többi ország, köztük Bosznia-Hercegovina számára is. Jóllehet utóbbi esetében súlyos belső gondok állnak fenn, az EU - azzal, hogy éppen Szarajevóban rendezi meg az EU-Nyugat-Balkán külügyminiszteri találkozót - azt az üzenetet akarja közvetíteni, hogy Bosznia-Hercegovinának is megvan a tagság perspektívája bizonyos feltételek teljesítése mellett.
A konferencia résztvevőinek elkötelezettsége egységes a Nyugat-Balkán integrációja mellett - mutatott rá a külügyminiszter. Hozzátette: a részletek tekintetében vannak különbségek, akadnak olyan országok, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a belső feltételek teljesítésére. A régióban valóban elég sok probléma van például a jogállamiság, az emberi szabadságjogok teljes érvényesülése, a korrupció és az igazságszolgáltatás terén, ám ezek mind olyan gondok, amelyeket meg lehet oldani - mondta a miniszter.
Martonyi János az értekezlet alkalmából számos kétoldalú megbeszélést is folytatott Szarajevóban. Kedd este tárgyalt Bosznia-Hercegovina miniszterelnökével, Catherine Ashtonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, a Visegrádi Négyek külügyminisztereinek jelenlétében megbeszélést folytatott a brit diplomácia új vezetőjével, és négyszemközt tárgyalt a cseh külügyminiszterrel is. Szerdán az olasz külügyminiszterrel és a román külügyi államtitkárral tanácskozott.