Trianoni emlékülés
A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulójának napján, pénteken délután fél ötkor emlékülést tart az Országgyűlés; abban az időpontban, amikor 1920. június 4-én aláírták a békeszerződést. Az ellenzéki pártok közül az LMP és a Jobbik elmegy az emlékülésre, az MSZP a szerda délutáni frakcióülésen dönt a részvételről.
Dátum: 2010-06-02 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:57.407144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál házelnök a házbizottság szerdai ülése után megismételte: az emlékülés után, este hat órakor a Szent István Bazilikában ökumenikus mise lesz, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrál.
A parlamenti emlékülésről szólva kiemelte: azon Sólyom László köztársasági elnök és Német László nagybecskereki püspök mond beszédet.
Arra a kérdésre, hogy minden frakció részt vesz-e az emlékülésen, a házelnök azt válaszolta, hogy egyelőre csak a reményét tudja ez ügyben kifejezni, a képviselőcsoportok csütörtökön adnak erről végleges választ.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója közölte: a szocialisták a szerdai házbizottsági ülésen felvetették, hogy a frakciók gondolják újra annak lehetőségét, hogy képviselők is felszólalhassanak az emlékülésen.
A házbizottság többsége nem támogatta ezt az indítványt, de az MSZP továbbra is fenntartja, hogy a frakciók is elmondhassák, miként kívánják orvosolni az elmúlt mintegy száz év sebeit - húzta alá. Elmondta még, hogy a képviselőcsoport szerda délutáni ülésén dönt a részvételről.
Hozzátette: pártja is azt tartotta volna azonban a legszerencsésebbnek, ha a trianoni évfordulóról, illetve a XX. század magyar traumáiról vitanapot tartottak volna.
A trianoni szerződés aláírásának körülményeiről Ablonczy Balázs történész az MTI-nek elmondta: 1920. június 4-én fél ötkor írta alá a Nagy-Trianon palotában a békeszerződést magyar részről két kevésbé ismert politikus, a Simonyi-Semadam-kormány két képviselője, Drasche-Lázár Alfréd külügyminisztériumi főtitkár, illetve Benárd Ágoston munkaügyi és népjóléti miniszter. Mindazok, akik a politikai pályán kívánták maradni, nem vállalták a szerződés aláírását, hiszen jól tudták, hogy azt az ország közvéleménye egységesen elutasítja. A győztes hatalmak részéről a békekonferencia elnöke - aki akkor a francia miniszterelnök volt - írta alá a dokumentumot.
Különös módon Magyarországon sokan úgy tudták, hogy június 4-én 10 órakor történt meg az aláírás, ezért ekkor megszólaltak a harangok, megállt a közlekedés az országban, és csak később derült ki, hogy az okmány aláírására délután fél ötkor került sor - számolt be Ablonczy Balázs.