ENSZ: Együnk kevesebb húst, hogy megmentsük a Földet
Az ENSZ szakértői jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásáért elsősorban a fosszilis üzemanyagok, valamint az élelmiszer-termelés felelős.
Dátum: 2010-06-02 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:58.304956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ENSZ által megbízott szakemberek a Telegraph tudósítása szerint leszögezik, hogy míg a hagyományos energiaforrásokat megújulókra cserélhetik, addig a mezőgazdaság terén akkor következhet be változás, ha alapvetően megváltozik a lakosság étkezési kultúrája.
Az élelmiszerek előállítási az üvegházhatású gázok 18 százalékának kitermeléséért felel, a globális édesvíz 70 százalékát, a földterületek 38 százalékát használják erre a célra. Az ENSZ szakértői úgy látják, jelentős változás csak akkor érhető el, ha az egész világ változtat étkezési szokásain, nevezetesen: kevesebb húst eszik.
Achim Steiner, a program vezetője elmondta: a hétköznapi emberek is segíthetnek azzal, ha csökkentik húsfogyasztásukat. Sőt, a kormányzatok elősegíthetik a változást azzal, hogy az adórendszer átalakításával csökkenti a vegetáriánus élelmiszerek árát.