Tovább erősödött a Fidesz
A biztos pártválasztók körében az MSZP a januári népszerűségének a felére apadt, a Nézőpont Intézet mérése szerint. A Fidesz erősödött.
Dátum: 2010-06-02 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:55:58.941944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Új kormányszerkezet
A Fidesz - az olcsó állam ígéretéhez híven - a minisztériumok és a vezetők minimalizálásával kezdte az új parlamenti ciklust. A várakozásoknak megfelelően kevesen tiltakoznak amiatt, hogy az állam "magán kezdte a spórolást": a megkérdezettek 82 százaléka állította, hogy egyetért az átalakításokkal. Arra a kérdésre pedig, hogy az elvileg hatékonyabb struktúra a gyakorlatban is hatékonyabb-e, az idő választ fog adni.
Pártpreferencia
A Fidesz-KDNP töretlenül őrzi tetemes előnyét a többi párttal szemben: az összes megkérdezett 51, az aktív szavazók 62 százaléka szavazna a győztes pártszövetségre. A Jobbik továbbra is erősebb, mint az elkerülhetetlen megújulás előtt álló MSZP. A szocialista párttal szemben előzési távolságba került a Lehet Más a Politika is. A szocialisták egy hónap alatt 4 százalékot veszítettek az aktív szavazók között.
Évforduló
Június 4-én, a magyar parlamenti választás után, a szlovák választás előtt lesz a trianoni békeszerződés 90. évfordulója, ezért újra napirendre került a trianoni emléknap kérdése. A magyarok 62 százaléka gondolja, hogy a témával foglalkoznia kell az országnak, harmaduk (32 százalék) szerint ez nem időszerű. Miközben a kormánypárt és a Jobbik támogatóinak túlnyomó része (69, illetve 71 százaléka), valamint az LMP támogatóinak 53 százaléka gesztusértékű lépéseket vár a jubileum kapcsán, addig a szocialista tábor 58 százaléka a közömbösséget részesíti előnyben.
Közbiztonság
A második Orbán-kormány programja világosan fogalmaz: "Az erős Magyarországnak nincs szüksége gárdákra, mert képes mindenki számára rendet, védelmet és biztonságot garantálni." E vállalást, mely már a Fidesz választási programjában is szerepelt, nem lesz könnyű teljesíteni. A megkérdezettek negyede ugyanis úgy véli, a közrend fenntartásához - a rendőrség megerősítése mellett - szükség van a Magyar Gárdára. Mindez mutatja a közbiztonság iránti erős igényt, s utólag is igazolja a Fidesz határozott ígéreteit ezzel kapcsolatban.
Kettős állampolgárság
A kormányalakítás előtti kormányzás leglátványosabb eleme a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezet. Noha egy most vasárnapi népszavazáson még mindig tízből hatan megadnák az állampolgárságot a határon túliaknak, arányuk hét százalékponttal csökkent egy hónap alatt. Nem a bizonytalanok tábora nőtt, hanem a kettős állampolgárságot ellenzőké, tehát az emberek nem növekvő közömbösséget mutatnak a kérdésben, hanem nagyobb arányban ellenzik azt, mint korábban. Ennek legfőbb oka, hogy az elképzelés "politikai vita" tárgyává vált, így az ellenzőknek is van már politikai képviseletük. Különösen a 18-29 évesek (77 százalék), a Fidesz (77 százalék), valamint a Jobbik (69 százalék) hívei támogatják a kettős állampolgárságot. Az MSZP és LMP támogatóinak 60, illetve 47 százaléka ugyanakkor ellenzi a tervezetet. Szavazati jogot az állampolgárság megadását pártolók fele (52 százalék) feltétel nélkül, további 36 százalék csak magyarországi lakhely esetén adna. Mivel utóbbi körül körvonalazódik a végleges megoldás (csak állandó magyarországi lakóhely esetén járna szavazójog), elmondható, hogy a Fidesz és a Jobbik táborának többsége (71, illetve 64 százalék) támogatja az intézkedést.
A kutatásról
Az adatfelvétel 2010. május 18. és május 20. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően legfeljebb +/- 3,2 százalék. Az elemzésben "aktív szavazónak" nevezzük a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadókat.