A VMSZ az autonómia hiteles képviselője
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hiteles képviselője az autonómia ügyének - jelentette ki Németh Zsolt, a külügyminisztérium frissen kinevezett parlamenti államtitkára szerda este Szabadkán a Pásztor István vezette szerbiai magyar párt kampányrendezvényén.
Dátum: 2010-06-03 00:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:01.118514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vajdasági magyarok június 6-án választják meg a kulturális autonómia legfőbb szervét, a Magyar Nemzeti Tanácsot; a VMSZ erre készülve tartott lakossági fórumot az észak-bácskai városban, ennek vendége volt a magyarországi politikus.
Németh Zsolt elmondta, azért jött, hogy arra buzdítsa a magyarokat, minél nagyobb arányban menjenek el vasárnap választani, mert, mint mondta, minél nagyobb a részvétel, annál erősebb lesz a nemzeti tanács intézménye, az esetleges alacsony részvétel pedig "megpecsételheti az autonómia jövőbeli kibővítését célzó erőfeszítéseket".
A Magyar Nemzeti Tanács azért is fontos, mert bizonyítja, hogy az autonómia kézzelfogható valóság, nem puszta álom - tette hozzá. "Június 6. lehet a válasz június 4-re" - jelentette ki Németh Zsolt, emlékeztetve arra, hogy a nemzeti összetartozás napjáról elfogadott törvény szerint is a különféle autonómiaformák jelentik a magyarság válaszát a trianoni békediktátumra.
Ezzel összefüggésben Pásztor István megjegyezte, hogy a vajdasági magyarság nem jutott volna el idáig a Fidesz támogatása nélkül. A pártelnök a kampányrendezvényen felszólalásában utalt egyebek mellett a nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvény elfogadására.
Németh Zsolt megemlítette, hogy az új kormány szeretné újraindítani a Magyar állandó értekezletet (Máért). Emellett tervezi a határon túli magyarokat segítő jogsegélyszolgálat létrehozását, az államtitkár szavai szerint azért, hogy elejét vegyük annak, hogy "magyarokkal atrocitások történhessenek úgy, hogy arról még csak tudomást sem szerzünk, nemhogy hatékonyan fellépnénk ezekkel szemben".
Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy az új magyar kormány szeretné szorosabbra fűzni a közép-európai országok közötti együttműködést. Utalt rá, hogy ebbe a törekvésbe illeszkedett Orbán Viktor miniszterelnök első külföldi útja, amely "nem Münchenbe, Párizsba vagy Moszkvába" vezetett, hanem "egy közép-európai baráthoz".
Németh Zsolt kijelentette, az új összetételű parlament által elfogadott két törvény - az állampolgársági törvény módosítása és a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nyilvánító jogszabály - jelzi, hogy nemzeti fordulat ment végbe Magyarországon. "Két hét alatt az elmúlt 20 év fölhalmozott adósságát törlesztettük"- mondta, hozzátéve, hogy párhuzamot lehet vonni az 1848-as áprilisi törvények elfogadásának dinamizmusa és a jogalkotás mostani üteme között.