Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem vesz részt pénteken a Fővárosi Közgyűlés ülésén

A fővárosi Fidesz-frakció pénteken nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön kezdődő, kétnapos ülésén - közölte a képviselőcsoport vezetője az MTI-vel.


Dátum: 2010-06-03 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:06.523142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


György István ezt azzal indokolta, hogy a közgyűlést nem a megszokott időpontra, a hónap utolsó csütörtökére hívták össze, hanem egy héttel későbbre, és a pénteki parlamenti munka és egyéb elfoglaltságok miatt a frakció képviselői nem tudnak részt venni a másnapi ülésen.

Jelezte ugyanakkor, hogy a csütörtöki ülésen akár éjfélig is ott maradnak, ha erre a munka miatt szükség van. A testület előtt mintegy száz előterjesztés szerepel, ám arról a képviselők még nem döntöttek, melyeket veszik napirendre.

Bagdy Gábor, a KDNP-frakció vezetője azt mondta, várhatóan ők sem vesznek részt a pénteki ülésen, de mint mondta, nem zárja ki, hogy lesznek olyan fontos ügyek, amelyek miatt mégis megjelennek.

Reggel nem sokkal fél kilenc előtt a 67 tagú közgyűlésből mindössze heten jelentkeztek be a szavazórendszerbe, így egyelőre határozatképtelen a testület.

Kapcsolódó elemek