Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Figyelmeztető gazdablokád

Kétszáz gazda százhetven járművével két kilométer hosszan reggel nyolctól hét órán át lezárva tartotta a 85-ös főút Csornától Győr felé vezető szakaszának egyik sávját, tiltakozva a kormány agrárpolitikája ellen.


Dátum: 2003-05-15 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:52.555795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerdai demonstráció békésen zajlott, a transzparensek feliratai - "Kiraboltatok bennünket!", "A mezőgazdaság többet érdemel!", "A lomis húst egyétek ti!" - is inkább elkeseredettségről, mint dühös indulatról árulkodtak. A gazdák azt remélték, hogy a délutánra magát Mosonmagyaróvárra ígérő szakminiszter Csornán keresztül megy a Lajta partjára, ám Németh Imre sem ide, sem oda nem érkezett meg.

A gazdatüntetés hatására már reggel nyolc órától erősen lelassult a forgalom a 85-ös főúton, annak ellenére, hogy a százhetven munkagépből álló konvoj csak kilenc óra után foglalta el két kilométer hosszan az út egyik oldalát. Az arra járók meglepő türelemmel fogadták a demonstrációval járó torlódást, s néhány rosszindulatú megjegyzésen kívül inkább szimpátiájukról biztosították a tüntetőket.

Válság válság hátán?

A megyei gazdák szerint a mezőgazdaság és a belőle megélni próbálók már régen voltak olyan rossz helyzetben, mint most. Bár a gazdálkodók szerint a csúcsosodó sertésválság volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárba, szorgosan emlegették a gépvásárlási hitelek befagyasztását, a családi gazdaságok támogatásának csökkentését, a gazdahiteleket kezelő Konzumbank tervezett privatizációját, az elhibázott földtörvényt. Véleményük szerint a mezőgazdaságban minden mindennel összefügg, s nem várat magára sokáig a gabona-, a baromfi- és a tejágazat súlyos válsága sem.

Az egyedi Molnár Ferenc 130 hektáron gazdálkodik, s bár sertést nem tart, szolidaritást vállalva részt vett a tüntetésen. A saját bőrén érzi, hazánkban ma nagyon rossz a mezőgazdaság jövedelmezősége, s még a kedvezőtlen árakon is akadozik az értékesítés. Bár várakozással tekint a közelgő uniós csatlakozásra, véleménye szerint az ágazat nem tudott felkészülni a rá váró kihívásokra.

Jóval önköltség alatt

A szanyi Németh Márton ötven anyadisznót tart szaporulatával, s elkeserítőnek látja a helyzetet. Azt panaszolta, a parasztoknak szánt támogatást a vágóhidak tették zsebre, április vége óta pedig már a felvásárlási árról sincs megállapodás, s jó, ha száznyolcvan forintot kapnak az élő sertés kilójáért, ami száz forinttal alacsonyabb az önköltségi árnál.

Németh Antal Markotabödögéről sem vélekedett másként, s még hozzátette: tetézi a bajt értékesítési gondokat okozva a külföldről behozott olcsó hús. Úgy véli, az elkövetkezendő esztendő nagyon nehéz lesz minden sertéstartó számára, ám ha kibírják az uniós csatlakozásig, a beígért támogatásokkal némiképp javulhat majd a helyzet.

Púp az állam hátán?

A hétórás várakozás alatt volt idő a beszélgetésre. Volt, aki az üvegzsebprogramot emlegette olyan összefüggésben, hogy bizony az övé átlátszó és üres, szeretné látni azokét is, akik az ő sorsáról döntenek. Beszéltek arról is, hogy a rendszerváltás óta minden kormány balkézről kezeli a vidéket, a parasztot, mintha púp lenne a hátán, pedig mint mondták, szorgalmas, becsületes emberek élnek vidéken is, akik kemény munkával, de a földből akarnak megélni. Aztán visszatért a mondatokban a választási kampány néhány gondolata is, amik közül a "Magyarország mindannyiunké" és a "Magyarország többet érdemel" hangzott el leggyakrabban. Mint mondták, nem akarnak mást, csak hogy így legyen. "Ha nem hoz eredményt a gazdák mostani békés tüntetése, akkor legközelebb a határok lezárása következik. Nincs már tovább hová hátrálni. Az életben maradás a tét."

Nem volt hiábavaló

A csornai demonstráción megjelent Jakab István, a gazdakörök szövetségének elnöke is. A demonstrációt értékelve elmondta: "A gazdák mától pontosan tudják, ha valamiért egységesen kiállnak, eredményt érnek el. Most megmutattuk országszerte, hogy mekkora erőt képviselnek a gazdálkodók. Meggyőződésem, hogy országszerte a több mint kétezer gép és a háromezer ember nemhiába volt az utakon. Remélem, a kormány is érzékeli, hogy a gazdák képviselőivel érdemben kell egyeztetnie, s nemcsak miattunk, hanem azért is, mert ez az egész ország érdeke."

Kisalföld, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek