Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választókerületi megbízottak csak a kongresszus után

" A változások kapcsán lehetnek aggályok, de ez természetes emberi reakció, kár lenne tagadni. De azt gondolom, hogy a viták után a kongresszus nagy többséggel szavaz a változás mellett" - fogalmazott Áder János a szombati Fidesz-kongresszus várható végkimeneteléről.


Dátum: 2003-05-15 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:52.852248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy érdeklődéssel várt kongresszust tart a hétvégén a Fidesz-Magyar Polgári Párt. Az esélyekről, várakozásokról nyilatkozott a Kisalföldnek Áder János alelnök, a párt frakcióvezetője.

- Az előkészítő munka az utolsó választmányi üléssel véget ért. Sok-sok csoportülés, megyei választmányi és regionális küldöttértekezlet van mögöttünk. Legutóbb az országos választmány döntött az alapszabály módosításához benyújtott javaslatokról.

Aggodalmaskodó hangok

- Úgy hírlik, a párton belül vannak, akik nem értenek egyet a várható változásokkal.

- Inkább aggodalmaskodó hangok vannak, de ilyenek voltak korábban is. Így az 1988-as megalakulásunkkor, vagy 1993-ban, amikor feloldottuk a 35 éves korhatárt, és akkor is, amikor szövetségeseinknek - a kereszténydemokratáknak és a kisgazdáknak - lehetőséget adtunk, hogy a Fidesz színeiben parlamenti mandátumot szerezzenek. "A változások kapcsán lehetnek aggályok, de ez természetes emberi reakció, ezt kár lenne tagadni. Azt gondolom, a viták után a kongresszus nagy többséggel szavaz a változás mellett."

- A tervek szerint a jövőben a politizálás súlypontja a választókerületekben lesz. Úgy tudni, hogy ezt a változtatást a megyei elnökök nem helyeselték és Ön sem értett vele egyet.

- Azt, hogy a választókerületekben legyen szervezete, irodája a Fidesznek, én már 1993-ban támogattam, ezzel mi már próbálkoztunk. De az 1994-es vereség után le kellett építeni ezeket az irodákat. A vita most arról folyik, hogy a választókerület súlyának erősítése mellett milyen hatáskörök maradjanak a megyénél. Én annak a híve vagyok, hogy a megyei választmányoknak, a megyei elnököknek és irodavezetőknek továbbra is fontos szerepet kell biztosítani. Van, aki ezzel nem ért egyet.

- A hírek szerint a megyei elnökök nem értenek egyet Schmitt Pál alelnökké jelölésével és a kongresszuson más személyre tesznek javaslatot.

- Valamelyik baloldali lapban olvastam erről, de én ilyen véleménnyel nem találkoztam egyetlen vidéki programom során sem.

- Hogyan történik a választókerületi megbízottak kinevezése? Igaz, hogy ez a döntés Orbán Viktor hatáskörébe tartozik?

- A megbízottakat a csoportok jelölik, és ha nincs egyetértés, akkor valóban a pártelnöknek lesz döntési jogosítványa.

- Megvannak-e már a kiszemeltek?

- Csak a kongresszus után kerülnek kiválasztásra, hisz az újonnan megválasztott pártelnöknek lesz erre lehetősége.

Az MDF a maga útját járja

- Úgy tűnik, a régi szövetségessel, a MDF-fel megromlott a viszonyuk.

- Az MDF a maga útját járja, bejelentette, hogy önállóan kíván indulni jövőre az Európa parlamenti választásokon. Egyre többször hallani olyan hangokat is, hogy a 2006-os parlamenti választáson is önállóan indulnak. Nekünk nincs okunk megváltoztatni azt az álláspontunkat, hogy közös jelöltekkel és közös listával vegyünk részt a következő választáson is.

- Önnek mi lesz a pozíciója az újjáalakult pártban?

- Amennyiben június végén megerősítenek a tisztségemben, maradok a frakció vezetője.

Haszonits József, Kisalföld, 2003. május 15.

Kapcsolódó elemek