Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mezőgazdaságban a munkahelyteremtés a legfontosabb

Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.


Dátum: 2010-06-03 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:15.916280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár egy Budaörsön tartott szakmai tanácskozáson csütörtökön elmondta: új munkahelyeket főként a mezőgazdaság munka intenzív területein - például a zöldség- és gyümölcstermesztésben, az erdőgazdálkodásban és az állattenyésztésben - lehet létrehozni.

Közölte azt is: a tárcánál egy-két hónapon belül cselekvési tervet dolgoznak ki a legfontosabb rövidebb távú célok elérése érdekében, az idei év végére, a jövő év elejére pedig elkészül a tíz évre szóló agrárstratégiai terv is.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az agrárium most 3-4 százalékkal, az úgynevezett agrobiznisz pedig mintegy 10 százalékkal részesedik a GDP-ből.

Az új agrárkormányzat a hatékonyság növelése érdekében több gazdálkodási feltételen is változtatni kíván. A különböző területek új szabályait most dolgozzák ki a szakemberek. Példaként említette: az alkalmi munkavállalás feltételeinek megváltoztatását, és az új földtörvény kidolgozását, és jelezte, hogy e területek szabályzásának új koncepciója hamarosan elkészül.

Kiemelte, hogy fontos a belső piac védelme, mivel itt veszítettek legtöbb teret a magyar gazdálkodók. Egyúttal szorgalmazta az exportpiacok megtartását, és újak szerzését főként a környező országokban.

Az uniós közös agrárpolitika (KAP) napirenden lévő reformjáról szólva leszögezte, hogy Magyarország elemi érdeke, hogy a KAP 2013 után is fennmaradjon és a támogatások ne csökkenjenek.

Czerván György jelezte: az agrárstratégia kidolgozásában számítanak a terméktanácsok, a szakmai szervezetek, az érdekképviseletek és minden jobbító szándékú gazdálkodó közreműködésére.

Kapcsolódó elemek