Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor Jerzy Buzekkel találkozott

Csütörtök délután a magyar miniszterelnök Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével találkozott.


Dátum: 2010-06-03 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:17.764148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahhoz, hogy Európa erős legyen, fajsúlyos uniós intézményekre is szükség van, ide értve az erős Európai Parlamentet - hangsúlyozta egymással egyetértésben Jerzy Buzek európai parlamenti elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő, kettőjük csütörtöki brüsszeli találkozóján.

Erről Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője tájékoztatta az MTI-t a találkozó után.

Orbán Viktor előzőleg Herman Van Rompuyjel, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnökével találkozott, majd megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az EU legfőbb végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnökével.

A Buzekkel való találkozó után a miniszterelnök az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének székházában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral tanácskozott.

Kapcsolódó elemek