Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szövetség születik"

A Fidesz - Magyar Polgári Párt XVII. Kongresszusa 2003. május 17-én 10.00 órakor veszi kezdetét a Budapesti Kongresszusi Központban. Megújuló, kibővülő szervezetünk, európai társainkhoz hasonlóan szövetséggé kíván alakulni. Ezért minden érdeklődő számára lehetővé kívánjuk tenni, hogy a helyszínen átélje újjászületésünket. Közvetlen találkozási alkalmat kínálunk mind küldötteinkkel, mind a bővítési folyamatban résztvevő szervezetek képviselőivel és a meghívott közéleti személyiségekkel.


Dátum: 2003-05-15 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:53.505655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gesztenyés kertben kivetítőn egész nap láthatók lesznek a Kongresszus eseményei. Információs pavilonjainkban találkozhatnak az Áprilisi Ifjak Egyesület, az Európai Néppárt, a FIDELITAS, a Hajrá Magyarország Mozgalom, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Munkástanácsok Országos Szövetsége képviselőivel.

Közéleti meghívottjaink, többek között: Martonyi János, Granasztói György, Pálinkás József, Makovecz Imre, Elek István, Hankiss Ágnes, Mészáros László, Kun Miklós, Csoóri Sándor, Varga László, Kaposi József, Párdányi Miklós, Kárpáti György, Gyarmati Dezső, Gulyás Dénes, Siklósi Beatrix, Nemcsák Károly, Császár Angéla, Vizy Márton, Németh Alajos, Gereben Ágnes, Kékkői Zoltán, Hegedűs Endre, Dr. Simon Miklós, Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter, Balogh József, Vincze László, Czuglerné dr. Iványi Judit.

A gyermekek délelőtt a Bab Társulat óriásbáb-előadását tekinthetik meg, és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt - lehet kendőt szitázni, vesszőjátékot és gyöngyfát készíteni.

Színpadi programunk fellépői 12.00 - 19.00 óra között a Benyus Családi Zenekar, Csík János és barátai, a Jazz Press, a Téka Zenekar, a Mistral együttes, a Bolyki Brothers, a Mystery Gang. A műsorvezető Philip lesz.

Sétányunkon portékáját kínálja számos könyvkiadó, különféle népi mesterek, a Tiffán és a Vesztergombi Borház.

Mindenkit sok szeretettel várunk 2003. május 17-én, szombaton 10.00 órától kb. 19.00 óráig!

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Kapcsolódó elemek