Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fölényes Fidesz vezetés

Az összes választó 42 százaléka a Fideszt, 11 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a Jobbikot, 5 százaléka az LMP-t választaná, ha most vasárnap lennének a választások - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, melyet a pénteki Népszabadság közöl.


Dátum: 2010-06-04 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:30.502257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A részvételüket biztosra ígérő, pártot választók körében a fiatal demokraták támogatottsága áprilisról májusra 62-ről 61 százalékra csökkent, az MSZP ugyanezen viszonylatban 4 százalékpontos csökkenést szenvedett el, s az elmúlt hónapban 16 százalékon állt. A Jobbik ugyanakkor áprilisról májusra 13-ról 16 százalékra, az LMP 3-ról 6 százalékra növelte táborát.

A közvélemény-kutató megjegyzi: március végén, április elején a szavazásra jogosultak 38 százaléka, nagyjából 3 millió ember támogatta a Fideszt, s közel ekkora tábort mozgósítani is tudott a választások napján (33,7 százalék, 2,7 millió voks). Április 11-ét követően sokan a győztes felé fordultak: a Fidesz ezúttal 8 százaléknyi többletre, 600 ezret meghaladó új támogatóra tett szert.

Az MSZP április 11-én közel egymillió szavazót állított maga mögé, most ennél 100 ezerrel kevesebb szimpatizánsa van.

Kapcsolódó elemek