Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az RMDSZ ragaszkodik a nemzetállam fogalmának törléséhez

Borbély László, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem mondanak le az alkotmány első cikkelyében foglalt nemzetállam fogalmának törléséről. A szövetség az alkotmánymódosítás képviselőházi vitája során fenntartja azokat a módosító javaslatokat, melyeket az Alkotmánymódosító Bizottság elutasított.


Dátum: 2003-05-15 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:54.081163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Attila, a bizottság tagja elmondta, új fejezetet nyitottak meg az alaptörvény módosításának folyamatában. Május 12-én a képviselők kézhez kapták a teljes alkotmánytervezetet, amit tíz napon belül kell átvizsgálniuk, illetve ez idő alatt kell megtenniük módosító javaslataikat. Ezek alapján a bizottság összeállítja jelentését, ezt követően pedig az alkotmánytervezet a képviselőház plénumának napirendjére kerül.

Az alkotmány 6.-os cikkely esetében az RMDSZ fenntartja azokat a módosító javaslatokat, miszerint az állam a nemzeti kisebbségeket államalkotó nemzeti közösségeként ismerje el, valamint vezesse be az esélyegyenlőség és a diszkriminációellenesség fogalmát, mely korábban nem szerepelt a román alkotmányban. Ugyanakkor az RMDSZ megfogalmazta a személyi elvű kulturális autonómia igényét, amelynek értelmében a nemzeti közösségek etnikai, nyelvi, kulturális, vallási identitásának megőrzése, fejlesztése és kifejezése céljából létrehozott intézmények az autonómia és a szubszidiaritás elvei alapján szerveződnek. Továbbá a szövetség javasolja az alaptörvény 141-es paragrafusából a sürgősségi kormányrendeletek meghozatalára vonatkozó lehetőség törlését vagy szigorítását.

transindex.ro - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek