Növelni kell az állam szerepét a környezetvédelemben
Úgy kell a jövőben erősíteni az állam szerepét a környezetvédelemben, hogy ami az állam feladata, azt végezze is el - mondta el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, a minisztériumban a környezetvédelmi világnap alkalmából megrendezett ünnepségen pénteken.
Dátum: 2010-06-04 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:38.522564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár példaként említette, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint a Nemzeti Parkoknak pályázniuk kell arra, hogy elvégezzenek bizonyos feladatokat, ezeket a feladatokat azonban nem pályázat útján kellene kiosztani, hiszen állami feladatok, amelyeket az állami háttérintézményeknek kellene elvégezniük. Rámutatott: az új kormány alatt a minisztériumnál nem lesz külső megbízás sem, a háttérintézményeknek kell megkapniuk a pénzt és a feladatokat is.
Az államtitkár hangsúlyozta: nagyon komoly emberi elkötelezettségből fakadó kormányzati szándék van arra, hogy az új kormány kiemelt területként kezelje a környezetvédelmet.
Illés Zoltán úgy vélte, a környezetvédelem eljutott abba a stádiumba, amikor már összekapcsolódik a gazdasági érdekekkel, a szociálpolitikával és a munkahelyteremtéssel.
Kiemelte: az is bizonyítja, hogy az új kormánynak fontos a környezetvédelem, hogy a kormányzati tervekben a Vidékfejlesztési Minisztérium a Természeti Erőforrások Minisztériuma "munkacímmel" rendelkezett egészen az utolsó pillanatig, amikor az új kormány vidék iránti elkötelezettsége miatt Vidékfejlesztési Minisztériummá nevezték át.
A környezetvédelmi világnappal kapcsolatban elmondta: a világnap idén egy téma, a fajok sokszínűségének fenntartása köré szerveződik, mivel az ENSZ felmérése szerint a fajok eltűnése jelenleg az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma. A sokszínűség fenntartásával kapcsolatban számos olyan terület lesz ebben az évben, amely kiemelt jelentőséggel bír majd, többek között a természetvédelem is.