Hatalmas tűzvész Hargita megyében
Egyelőre nem tudni, mi okozta azt a kiterjedt tűzvészt, amely kedden délután tört ki Hargita megyében, egy zetalaki magánerdészetben. A tüzet észlelő Péter Ede erdész nem tartja valószínűnek, hogy gyújtogatás vagy felelőtlenül eldobott csikk lobbantotta volna fel a közel 3 milliárd lejes kárt okozó tüzet. Péter Ede elmondása szerint a tűzvészt akár egy sörösüveg alja is okozhatta, amely a nagy melegben annyira felmelegedett, hogy a száraz fűvel borított legelő lángra kapott.
Dátum: 2003-05-15 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:54.371095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 50 hektárnyi, közel húszéves fenyőerdő és 120 hektár legelő felügyelete tegnap délután is tartott, ahol zetelaki diákok vedrekkel hordták a vizet a közeli patakról a még füstölgő aljnövényzetre. Ugyancsak Hargita megyében vasárnap óta egy másik tűzvész is pusztít a Máréfalva irányából megközelíthető Tizenhétfalusi nevű területen is. Itt körülbelül 200 hektár erdőt és legelőt tett tönkre a tűz, melyből közel 50 hektár 6 éves ültetett fenyő. A lángokat hatvannál több katonai és polgári tűzoltó, csendőr és hegyivadász, valamint három vízágyús tartálykocsi és több rohamjármű bevetésével oltották el.
Sándor László zetelaki polgármester lapunknak sajnálatát fejezte ki, hogy a hivatalosságok azzal vádolták a környező falvak lakóit, nem segítenek az oltásban. "A helyszínre még a varsági emberek is jöttek segédkezni, nem beszélve a sikaszóiakról és zetelakiakról" - magyarázta a polgármester. Rajtuk kívül a helyszínen segédkeztek a gyergyói, udvarhelyi és a zetelaki önkéntes tűzoltók is. A megégett fák kivágása hamarosan megkezdődik, mivel már regenelálódni már nem képesek. A szakemberek remélik, az ősz folyamán el tudnak ültetni olyan csemetéket, amelyek majd bírni fogják a telet. (tudósítónktól)
transindex.ro - fidesz.hu