Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Részjelentés a gazdaság állapotáról szombaton

Szombaton délelőtt teszi közzé a gazdasági tényfeltáró bizottság a részjelentését - közölte a miniszterelnök sajtóstábja pénteken éjjel az MTI-vel.


Dátum: 2010-06-05 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=151452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:56:49.883660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály államtitkár, a bizottság vezetője ismerteti a részjelentést.

A parlamenti választásokat követően, 2010. április 26-én Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: "tiszta vizet kell önteni a pohárba". Ezért működik és működni is fog a Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amelytől már két-három héten belül vár egy közbülső jelentést, hogy megismerhessék, pontosan milyen a költségvetés, az államháztartás, az ország valóságos pénzügyi helyzete.

Varga Mihály pénteken, azt követően, hogy átvette Sólyom László köztársasági elnöktől a kinevezési okiratát, újságíróknak azt mondta: amikor a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése elkészül és erről a testület beszámol a kormánynak, akkor a kabinet azonnal döntéseket fog hozni. A kormány számára ez lesz az a fontos dokumentum, ami alapján ki tudja jelölni a jövőbeni mozgásteret.

Kapcsolódó elemek